2024.12.24. 20:00
Nagy lépésre szánták magukat a csataszögiek – az évfordulóra emlékeztek
Különleges évfordulós ünnepséget tartottak a minap az egyik jászkunsági kis községben. Eláruljuk, hol és mi volt az apropó: idén éppen 30 éve, hogy Csataszög önálló településsé vált.
Már több mint hatvan esztendővel ezelőtt megfogalmazódott az önállósodás gondolata a csataszögiekben, akkor azonban ez még nem valósulhatott meg. Három évtizeddel később lett rá alkalom, hogy Csataszög önálló településsé váljon. Az évfordulóra emlékeztek a minap.

Forrás: Dr. Kállai Mária Facebook-oldala
Ami hat évtizede nem, az harminc éve sikerült
A három évtizeddel ezelőtti fontos döntésre emlékeztek a minap Csataszögön az ünnepi testületi ülés keretében. A településen vendégül látták a környékbeli települések képviselőit is. Mint kiderült: Csataszög először 1951-ben kérvényezte az önállóvá válást, de ekkor még nem engedték leválni Nagykörűről, majd az 1993-ban tartott népszavazáson (nagyon szoros eredmény mellett) a lakosság az elszakadás mellett döntött. 1994. december 11. óta önálló település. Hasonlóképpen Hunyadfalva is akkor önállósodott, a vármegye legkisebb települése 1993-ban Kőtelektől szakadt el.
A térség képviselője is gratulált a településnek
Az évfordulós eseményen részt vett a térség országgyűlési képviselője is, aki szeretettel köszöntötte a csataszögieket.
– Gratulálok Csataszögnek és a csataszögieknek az elmúlt 30 évben elért sikerekért, s természetesen Nagykörűnek és Hunyadfalvának is! Köszönöm a meghívást a közös évzáró, ünnepi testületi ülésre, köszönöm a településvezetők együttműködését, a közös hivatal minden munkatársának munkáját – kívánt áldott, békés, boldog ünnepet a településeknek dr. Kállai Mária.