2025.01.29. 13:02
Az elmúlt évek legsúlyosabb influenzajárványa tombol a vármegyében is
A korábbi, optimista becslések február végére, március elejére jósolták az influenza járvány végét. A tapasztalatok és a legfrissebb információk azonban cáfolják ezt, még mindig csúcson az influenza, késhet a tetőzés, tovább tarthat a járvány. Ismét kikérdeztük egy szolnoki háziorvos véleményét.
– Megerősíthetem az állítást, mely szerint továbbra is csúcson az influenza, némiképp elhúzódik a tetőzés – fogalmazott dr. Hoksári László, szolnoki háziorvos. Hozzátette, maga is úgy tudja, ez lehet az elmúlt évek legsúlyosabb influenza járványa.

Fotó: Nagy Balázs
A Covid alatti bezártságból való „szabadulás” lehet az influenza megerősödésének az oka
Dr. Hoksári László kiemelte, az influenza megbetegítő képességét nagyban növeli az, hogy sok emberen vonul végig.
– A felerősödés másik oka, hogy a korábbi, koronavírus járvány miatti bezártságot követően hirtelen ismét nagy tömegek találkoztak. Így, mivel egyre több személyen halad végig a fertőzés, a vírus egyre erősödik – magyarázta a szolnoki háziorvos. Tehát továbbra is csúcson az influenza, még az ellenállóbb szervezeteket is megbetegíti, aki viszont érzékeny, esetleg gyengébb az immunrendszere, azoknak fokozottan kell figyelniük magukra.
Csúcson az influenza: maszkkal, oltással, tömegek kerülésével védekezhetünk
A szakember hangsúlyozta, bár az utóbbi időkben úgy tűnik, a védőoltás jelentősen veszített a népszerűségéből, nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontosságát, főleg akkor, amikor csúcson az influenza.
– A korábbi, maximum egy hetes lecsengési idő, most jelentősen meghosszabbodott, akár két, három hétig is elhúzódhat a gyógyulás. A klasszikusnak mondható tünetek, mint láz, végtagfájdalom mellett újak is megjelentek. Sokan szenvednek torokfájástól, hányás-hasmenéstől is, egyik sem tréfadolog. Az érzékenyebb szervezetnél könnyen alakul át tüdőgyulladássá a fertőzés, emiatt is sarkalatos lenne a védőoltás beadatása – hangsúlyozta a háziorvos. Egészségünk általános védelmére egyébként is érdemes nagy figyelmet fordítani, vitaminokkal és egészséges táplálkozással.
– Amit még erősen ajánlok, hogy legyen újra elérhető közelségben mindenkinél a maszk, kiváltképp, ha forgalmas helyre készül. Lehetőleg minőségi, FFP minősítéssel ellátott eszközt válasszon, nagy tömegbe pedig csak akkor menjen, ha feltétlenül szükséges – javasolta dr. Hoksári László.