2025.01.29. 16:40
A laboreredmény értékelésekor közölte a felkavaró hírt a pácienssel a szolnoki orvos
Mai korunk egyik legnagyobb ellensége a cukor, amely alattomosan szinte mindenhol jelen van. Táplálkozásunkat jelentősen meghatározza, az étel és ital kínálat nagy részében helyet kap, mi pedig szívesen fogyasztjuk. Előkelő helyen állnak a cukros üdítőitalok, élükön a kólával, két nagy márka uralja a piacot és a világot. Pedig létezik kólafüggőség, amely igen komoly károkat tud okozni a szervezetben.
Egy 44 éves walesi férfi története bejárta a világhálót az elmúlt hetekben. Az illető – bár nem volt tudatában ennek – maga is a kólafüggőség áldozatává vált. Húsz év alatt napi harminc doboz kólával oltotta a szomját, a pénzét és egészségét sem sajnálva.

Fotó: Illusztráció / Forrás: Getty Images
Az ő esetében szinte mesébe illően maga a szerelem lett a gyógyír, legalábbis a kedvese küldte el egy hatásos terápiára, amely után képes volt elhagyni károsan édes szenvedélyét.
Kólafüggőség: labor derített fényt a helyzetre
Dr. Hoksári László, szolnoki háziorvos több évtizedes praxisa alatt maga is találkozott különleges esetekkel. Ahogyan fogalmazott, a kólafüggőség olyannyira létező jelenség, hogy saját páciensei között is akadtak, akiknek az egészségügyi problémájának ez volt a kiváltó oka.
– Több páciensemnél is fény derült erre, egy általános laborvizsgálat után az eredmények értékelésekor. A magasabb vércukor érték hozza magával a tényfeltáró kérdést...a vallomások pedig döbbenetesek. Akadt, aki víz helyett kizárólag kólát fogyasztott, napi szinten több litert, éveken át – összegezte tapasztalatait a szolnoki háziorvos. A kólafüggőség kulcsa maga a cukor, emellett a koffein is „ ludas” az ügyben. A háziorvos szerint a cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változatok sem „ kedvesebbek”. Az adalékanyagok, a koffein hosszútávon és nagy mennyiségben ugyanúgy nem barátai a szervezetnek.
– A szóban forgó páciens esetében előrehaladott cukorbetegséget mutattak az eredmények. Nagyon józanító egy ilyen eredmény. Akiknél időben sikerült feltárni ezt az állapotot, azoknál nagy mértékben javult a vércukor háztartás. Olyan betegem is volt, aki betartotta az előírt diétát, száműzte a cukros italokat és teljesen normalizálódott a cukra – sorolta dr. Hoksári László. Kiemelte, akinél későn derül ki az előrehaladott cukorbetegség ténye, annál maradandó károsodások alakulnak ki a szervezeteben.
– Az általánosságban elmondható, hogy a laboreredmények mindenkit kijózanítottak. Megértették a helyzet súlyosságát és képesek voltak legyőzni a kólafüggőséget. Persze lehet olyan, hogy valakinek szakember segítségére van ehhez szüksége – összegezte a szolnoki háziorvos.
Nem csak a cukor a bűnös
Dr. Hoksári László elmondta, a cukros üdítők és a kóla kapcsán is több tényező együttesen hat károsan a szervezetre, ezek közül a cukor csak az egyik résztvevő:
- a szénsav idővel irritálja a nyálkahártyát a szájban, a nyelőcsőben
- a gyomornak sem tesz jót
- a további adalékanyagok, ízfokozók is a hozzászokást segítik és egyéb károkat okoznak a szervezetben
– A cukor kapcsán még fontos kiemelni, hogy különösen a gyerekekre nincs jó hatással, minél korábban megismeri a szervezetük, annál könnyebben hozzászokik. Érdemes nagyon résen lenni a kisgyermekek táplálása során, hogy nagyobb mennyiségű cukorral lehetőleg minél később találkozzanak. Szomjoltásra pedig elsősorban a vizet kínáljuk számukra – magyarázta a szolnoki szakember.
A függőség kialakulása a fogékonyságon is múlik
A háziorvos kiemelte, bár a cukor általánosságban nincs jó hatással a szervezetre, egyéni eltérések mutatkoznak abban, kinél hogyan tolerálja a szervezet.
– Valahogy úgy működik, mint az alkoholnál, akad aki jobban bírja, másoknak kevesebb is megárt. Ettől függetlenül a cukor rövid időn belül előidézheti a cukorbetegség tüneteit – magyarázta a szakember. Hozzátette, a folyadékbevitel szempontjából a legegészségesebb megoldás a víz. Hazánk bővelkedik értékes vizekben, ezt érdemes kihasználni.
– Bár én itt elmondanám, hogy az ásványvizekkel is mellé lehet lőni, ha valaki csak ezeket fogyasztja. Sokszor nagyon magas bennük az ásványi anyag tartalom, kicsapódva vesekövet vagy egyéb problémákat okozhatnak. Ha lehet inkább csapvizet vagy artézi vizeket válasszunk – mondta.