2025.01.16. 19:45
Ha ezekben a csillagjegyekben született, ilyen évre számíthat a Jászkunságban
Modern világ ide vagy oda, az ember fantáziáját mindig is izgatta, mire számíthat, mi vár rá a közeli, távoli jövőben. Arról, hogy egyes csillagjegyeknek, személyiségtípusoknak mit üzennek a csillagok erre az új esztendőre, most egy szolnoki kínai karmaasztrológus, Kácsor Judit próbál röviden válaszolni.
Nincs könnyű dolga, hiszen szinte lehetetlen röviden kifejteni egy-egy jegy sorsát. Azért néhány főbb irány mentén igyekezett megosztani, mit üzennek a csillagok.

Fotó: Illusztráció / Forrás: Getty Images
– Én a kínai karmaasztrológiával foglalkozom, ez eltér a nyugati irányzattól, ám üzeneteit, lehetőségeit tekintve egyezőségeket mutat vele – kezdte Kácsor Judit. A szakember elárulta, az idei egy különleges esztendő, a kígyó éve, amely kissé misztikusnak ígérkezik, belső utazásokra sarkallva az embereket.
Mit üzennek a csillagok az egyes jegyeknek?
A szakember szerint nehéz lenne kiemelni az egyes jegyeket, de néhányuknak mégis tud némi támpontot adni.
– A nyugati asztrológia állatövi jegyeit tekintve a novemberi születésűek, akik részben Skorpiók, felforgató évre számíthatnak. A kínai asztrológia szerint, aki Disznó évben született, novemberben, esetleg Disznó van a képletében, ők szintén számolhatnak ezzel – mondta Kácsor Judit.
Hozzátette, a januári születésnaposok, akik a Bak állatövi jegybe „esnek” és a szeptemberiek, akik Szűz csillagjegyűek viszont lehetőségek sorával találkozhatnak.
– Valamiben mindenképpen előreléphetnek, jelentsen ez anyagi sikert, munkahely váltást, szerelmet vagy új kapcsolatot – sorolta. A Szüzek egyébként könnyen megoldást találnak a problémáikra is, a Bakok pedig megízlelhetik kemény munkájuk gyümölcsét.
A Kígyó szereti a Majmokat
Tehát a kínai asztrológia Majmai minden bizonnyal örömök és sikerek sorára bukkanhatnak a Kígyó évében. – Ők egyébként az augusztusi születésű Oroszlánokkal mutatnak párhuzamot – fogalmazott a karmaasztrológus. Kiemelte, utazás és költözés is szerepelhet a repertoárban.
A Tigrisek, akiknek a Vízöntők lehetnek a megfelelői viszont komoly feladatokkal kell, hogy számoljanak.
– Karmikus tennivalókkal gyarapíthatják a sorsukat, ha nem figyelnek. Ők könnyen eshetnek az ígéretek csapdájába, mindent vállalnak, de végül nem mindent tudnak véghez vinni. A nemet mondás művészetét mindenképpen el kell sajátítaniuk – részletezte a szakember.
Hozzátette az új esztendő mindenkiben felerősíti a fejlődés és kiteljesedés iránti vágyat.
– Az ezzel járó újdonságoktól persze megriadhatunk, de érdemes keresni az összhangot. Ne gondoljunk túl semmit, ne fojtsuk el a sérelmeinket. Beszéljünk meg mindent és törekedjünk a tiszta kommunikációra – fogalmazott Kácsor Judit.