Nem árt az elővigyázatosság! – galériával és videóval

2025.01.27. 14:20

Így néz ki most a Szapáry úti tavaly összeomlott ház, mutatjuk, mit tettek vele a helyiek

Nem túlzás, több mint két hónapja életveszélyes állapotban áll a tavaly november 13-án félig összeomlott ház Szolnokon, a város hajdani korzójának számító Szapáry út közepén. Az épületet a bedőlése után a katasztrófavédelem munkatársai körbekerítették, valamint a ház mögött lévő Deák térhez vezető kisközt is lezárták. Ám a kordont időközben ismeretlenek félreállították, így nem tudni, hogy állapotának továbbromlásával mikor okoz tragédiát az összerogyott ház?

Az épület teteje tavaly ősszel omlott be. Miután az útjukat lerövidíteni kívánók a kerítést félretolták, a Szapáry útról a Deák tér felé a gyalogos forgalom újra megindult, azóta zavartalanul halad. Mindez pedig beláthatatlan (élet)veszélyekkel jár, az arra közlekedők pedig nem számolnak a lehetséges tragédiákkal. Az összerogyott ház ma veszélyeke rejt, ráadásul jobb sorsa is érdemes.

Összerogyott ház Szolokon
Az összerogyott ház melletti kisközben zavartalan a gyalogos közlekedés. Éspersze veszélyes is!
Fotó: Mészáros János

A Szapáry út a huszadik században a szolnoki belváros egyik, hanem a legelőkelőbb utcájának számított. Korábban gazdag vízi molnárok lakták, később tehetős polgárcsaládok. A tavaly novemberben beomlott régi épület az egykori Hubay-családé volt, akiknek Szolnok életében jelentős szerepük volt. Itt lakott Hubay Ferenc egykori polgármester is, neki köszönhető, hogy Szolnok vármegyeszékhely lett.

A helytörténetnek is értékes az összerogyott ház

Hogy mi történik, történhet az épülettel? Az ügyben megkerestük kérdéseinkkel a jegyzőt, aki amennyiben reagál a felvetéseinkre, természetesen azok tartalmát is közzétesszük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában