Bonyodalom

2025.02.03. 19:55

Zűrzavar: nyolc egymás melletti lakásra írták ki ugyanazt a házszámot egy jászkunsági városban

Nem csak a kézbesítők dolgát nehezítjük meg, de az életünk is múlhat azon, ha nincs házszám a falunkon vagy a kerítésen. Arról nem is beszélve, hogy akár százeres bírságot is kiróhatnak hiányukért. E témában egészen elképesztő anomáliákkal találkozhatunk a Jászkunságban.

Az Új Néplap kézbesítője nem engedett a 48-ból! Mármint Tószeg egy bizonyos utcájának 48-as házszámából, amit bizony sokáig hiába keresett, és végül csak segítséggel talált meg. Eme utcában ugyanis a 46-os számot nem a logikusan következő 48-as követi, utóbbi a szemben lévő, páratlan számozású házsorban kapott helyet. A meglepett küldönc kérdésére, ez hogyan lehet, a lakók azt mondták, annak idején így osztották ki a telkeket, azóta is hiába kérik a változtatást. Probléma persze nem csupán az összekutyult számozásból adódik. A Jászkunságban számos épületén egyszerűen nincs házszám feltüntetve, ami akár tragédiához is vezethet.

nincs házszám, szám, házszám, házsor, Jászkunság, Jász-Nagykun-Szolnok
Számos szolnoki és jászkunsági házon nincs házszám feltüntetve, postásoknak, mentőknek, tűzoltóknak nehezítheti meg a dolgát. Számtalan probléma
Fotó: Nagy Balázs

Mint hírportálunk nemrég írta, Tiszaörsön az önkormányzat maga hívta fel a figyelmet a házszámok és a postaládák hiányára, és az abból adódó kellemetlenségekre, úgymint kézbesítetlen, elázott csomagok és küldemények. A sor folytatható: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megannyi településén akasztja meg a kézbesítést a rosszul, vagy nem látható módon kihelyezett számozás, de olyan házak is vannak, melyeken bármilyen számjegyet is hiába keresnénk.

Az életünk is múlhat azon, helyesen, láthatóan tüntettük-e fel házszámunkat

– Fegyvernek egyik sorházában nyolc ajtó is 2-essel kezdődik, ám a per jeleket már nem tüntetik fel. De ha fel is tüntetik, az sem mindig egyértelmű: Törökszentmiklóson van olyan utca, ahol a 23/1-et a 23/12 követi, sőt, ahol sokan ikerházban laknak, ott – mivel a lakók számára egyértelmű – az eredeti házszámot ki sem írják, csak azt, ami a per jel után következik – mondta el Nemes Zoltán, az Új Néplap terjesztésének törökszentmiklósi régióvezetője. De olyat is láttak egy jászkunsági településen – mondta –, hogy nyolc házon keresztül nem volt számozás.

– Sok helyen tapasztaljuk azt is, hogy még ha ki is írták a házszámot, azt eltakarja valamilyen bokor vagy fa, így nem találunk oda. Nagyon fontos, hogy olyan helyre tegyük a házszámtáblát, ahol látható. Emellett olvasható is legyen. Barna kerítésre például nem érdemes sárgával vagy pirossal írni, mert nem lesz olvasható – magyarázta. Sokszor problémásak szerinte a dűlőutak jelzései is, melyeket előszeretettel fatáblára, népies mintával faragnak. Amelyek szépek ugyan, a tájékozódást viszont nemigen segítik.

Kiemelte, mindez nem csak a küldemények célba érkezése miatt fontos, de azért is, hogy a mentők, tűzoltók is megtalálják a helyszínt.

– Ha mondjuk egy életmentésre érkező csapatnak két szomszédot meg kell kérdezni, hogy odataláljanak, lehet, hogy elkésnek – fogalmazott. 

Hozzátette, némely helyütt megesik, hogy nem csak a házszámok, de még az utcanévtáblák is hiányoznak.

Nincs házszám? Ekkora büntetést kaphat

A legrosszabb nyilván az, ha egyáltalán nem táblázzák ki a házszámot. Szolnokon például a lapterjesztők szerint ez a Tallinn városrészre jellemző. Ez nem csupán a hiába várt küldemények miatt válhat kellemetlenné, de azért is, mert hiányuk tetemes bírságot vonhat maga után.

Mint a Sonline.hu nemrég írta, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonos kötelessége feltüntetni a házszámot. Az – egyébként pár ezer forintba kerülő – tábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről és pótlásáról is az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodni.

A házszámtáblát az ingatlan tulajdonosának az utcafronti kerítésen vagy az épület közterületi homlokzatán, a közterületről látható helyen kell elhelyeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a házszámtáblát az ingatlanon bárhol, az utcáról látható helyen kell elhelyezni.

Aki mindezt elmulasztja,

  • az 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal;
  • továbbá 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.

Elsősorban azonban nem a büntetés elkerülése a fontos, hanem az – írta a somogyi hírportál –, hogy a jól látható, olvasható házszámmal a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek és a postásoknak is segítünk a gyors tájékozódásban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában