Jászkunság

2025.02.13. 08:00

Óriási áttörés született a rák kezelésének terén hazánkban, ezt kell tudni róla

Az egyik leggyakoribb, endokrin rendszert érintő daganat a pajzsmirigyrák, amit évente 500-700 magyarnál diagnosztizálnak. Jelenleg már 90 százalékban megfelelően gyógyítható a betegség, de gyakran a műtéti eljárások során az egyik vagy mindkét lebeny eltávolítása miatt életen át tartó hormonpótlásra van szüksége a betegnek.

Közép-Kelet-Európában elsőként Magyarországon alkalmazzák az újdonságnak számító intervenciós radiológiai beavatkozást a pajzsmirigyrák kezelésében. A közel három évig tartó hazai kutatás eredményeként az eljárás eredményesen alkalmazható a területen, esztétikai problémák nélkül gyógyulnak a betegek, az ép szövetek károsodása nélkül, így hormonpótlásra sem szorulnak. A beteg számára az eljárás mindössze egy tűszúrást jelent, ami után pár órával otthonába távozhat – erről beszélt az Indexnek az eljárást végző intervenciós radiológus főorvos, Deák Pál Ákos.

pajzsmirigyrák
Az egyik leggyakoribb, endokrin rendszert érintő daganat a pajzsmirigyrák, amit évente 500-700 magyarnál diagnosztizálnak
Fotó: Illusztráció / Forrás: Getty Images

Az egyik leggyakoribb, endokrin rendszert érintő daganat a pajzsmirigyrák, amit évente 500-700 magyarnál diagnosztizálnak. Jelenleg már 90 százalékban megfelelően gyógyítható a betegség, de gyakran a műtéti eljárások során az egyik vagy mindkét lebeny eltávolítása miatt életen át tartó hormonpótlásra van szüksége a betegnek. A visszamaradó nyaki heg szintén lelkileg megterheli a viszonylag fiatal, 40-50 év körüli átlagéletkorral rendelkező, főként nőkből álló betegcsoportot.

Nem szükséges vágás

A vér- és tűbiopsziás mintavétel után közvetlenül az RFA-beavatkozás előtt és után is intravénásan bejuttatott kontrasztanyaggal, ultrahangvizsgálattal határozzák meg a daganat elhelyezkedését a tűelektróda célzásának helyét, majd később a műtét sikerességét. A pajzsmirigytumort a tűvel nagyjából 20 perc alatt 80-90 Celsius-fokra melegítik, a keletkezett hő pedig elpusztítja a kóros sejteket anélkül, hogy a pajzsmirigy működését károsítaná. Az esetleges szóródást elkerülendő a daganat 4-5 milliméteres környezetét is érinti a beavatkozás, hogy a bőrt, ereket, idegeket, légcsövet, nyelőcsövet ne érje hőkárosodás, cukoroldatot adnak be – részletezte Deák Pál Ákos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában