2025.02.16. 12:25
Rákóczi Feri nagy bejelentést tett a túrkevei böllértalálkozón, ahol idén is sok finomság készült
Szombaton rendezték meg a XVII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozót. A messze földön híres disznótor sok érdeklődőt vonzott. Köztük egy médiaszemélyiséget, aki a rendezvényre szinte már hazajár. Most is jött, s kivette a részét a „disznólkodásból" a rádiós műsorvezető, Rákóczi Feri Túrkeve piacterén.
Hogy mi elengedhetetlen egy disznótorhoz? Kétség kívül egy megtermett sertés. Így van ez Túrkevén is, ám ott jó sok malacra van szükség, amikor a kevi böllértalálkozót tartják. S van egy ismert ember is, aki nélkül nem rendezik meg a nemzetközi disznótort. Mondhatni, a rádiós műsorvezető, Rákóczi Feri Túrkeve kedvenc kolbászkészítője.

Fotó: Nagy Balázs
Szinte a kezdetektől részt vesz a találkozón
Már jó ismerősként üdvözlik a túrkeveiek, s a médiaszemélyiség is szeretettel fordul a helyiek és a vendégek felé. Mint elmondta: szeret ide jönni, imádja a torok hangulatát és kedveli a kunsági kisvárost.
– Úgy tizenöt évvel ezelőtt egy másik rendezvényen vettem részt Túrkevén a zenekarommal, akkor ismertem meg a főszervezőt, Tóth Lajost. Meghívott a böllértalálkozóra, azóta minden évben jövök – tekintett vissza a kezdetekre Rákóczi Feri. Mint mondta: természetesen nem egyedül érkezik, hanem egy csodás baráti társasággal.
– Ez a dátum minden évben ott van a naptárunkban. Ki nem hagynánk! – mondta nevetve.
Gyerekkorát hozza vissza a torok hangulata
Feri a disznótorok élményét a gyerekkorából hozza magával, amit felnőttként is szeret újra élni.
– Persze itt és így már más, de a közösségi élmény ugyanaz. Együtt készíteni az ételeket, jókat enni és inni, felbecsülhetetlen – mondta el a rádiós, aki azt is elárulta, hogyan készül csapatukban a már sokszor nyertes hurka és kolbász. Illetve egy fontos bejelentést is tett arról, mi a sikerre ítélt társaság titka.
De vajon mi finomságok titka?
– Van egy saját böllérünk. Mi a keze alá dolgozunk, ő pedig szívből ízesít, rutinnal fűszerez. Sajnos a titkot még nekünk se árulja el, de annyi elég, hogy több alkalommal készített már a Röfögő Rádiósok Csapata (ezek vagyunk mi) nyertes kolbászt – mesélte mosolyogva büszkén.
Rákóczi Feri Túrkeve értékeit dicsérte
De, mint mondta, nem ez a lényeg, hanem a közösség.
– Az ilyen programokra nagy szükség van, még több kellene a vidéki városokban. Nekem elhihetik, hogy a vidéknek csodálatos értékei vannak – tette hozzá Rákóczi Feri.
Indította és buzdította a futókat
A kolbásztöltő mellől ekkor egyéb kötelesség szólította. Ő indította el ugyanis az esemény keretében megrendezett II. Túrkevei Böllérfutást.
– Tavaly is így volt, akkor jobb idő volt. Most hideg van, kérdeztem is a szervezőktől, hogy lesz bárki, aki ilyenkor fut? Hát jó sokan lettek – mondta a rajt előtt. Rákóczi Feri, mint mesélte, korábban szoros barátságban állt a futással, de egy sérülés miatt ez a kapocs lazult.
– Már nem húzok futócipőt – tette hozzá végül, majd elsütötte a képzeletbeli rajtpisztolyt.