Egy vizsga drámai vége

2025.02.15. 06:55

Óriási felháborodás: szabálytalankodó biciklis miatt buktattak meg egy tanulóvezetőt Szolnokon

Feltehetően szabálytalanul közlekedett az a biciklis, aki bevágott egy épp vizsgázó tanuló vezető elé Szolnokon. Az eset a vizsgázó számára ért drámai véget, már csak az a kérdés, mindez helyes volt-e?

Érdekes történetet osztottak meg nemrég egy helyi ügyekkel foglalkozó szolnoki közösségi médiás csoportban. A téma a városi kerékpáros közlekedés volt, ennek kapcsán mesélt el egy szemtanú egy esetet, amely szerint egy biciklis szabálytalanul közlekedett, mégis a konfliktusba keveredő tanuló vezető húzta a rövidebbet.

szabálytalanul közlekedett
Szabálytalanul közlekedett a szolnoki kerékpáros, de az autós került bajba
Fotó: Illusztráció / Forrás: Getty Images

Szabálytalanul közlekedett a bringás, a tanuló vezető bukott

Elmondása szerint az eset a Városmajor úti körforgalomnál történt. Ott a kerékpáros szabálytalanul behajtott egy épp vizsgázó tanuló vezető elé.

Hogy ez pontosan hogyan és hol történt, az nem derült ki. (A legvalószínűbbnek talán az tűnik, hogy a gyalogosátkelőn tekert át a bicajos. A körforgalomnál ugyanis három zebra van, de azok közül csak az egyiken jelöltek ki kerékpárutat. De akár az is előfordulhatott, hogy a járdáról hajtott le az útra, az épp akkor érkező vizsgázó elé.)

Lényeg a lényeg: nem a tanuló vezető, hanem az oktató fékezett be. Így hiába az elsőbbség, a tanulót megbuktatták. Az esetet felelevenítő szemtanú a KRESZ-re hivatkozva le is írta, miért.

Eszerint a jármű vezetője köteles a balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. „Nem ütheted el, akkor sem, ha szabálytalan. Sajnos, ez ilyen. Sokan azért engedik el, mert nem akarnak egy hülye miatt bajt maguknak. Úgy is mondhatnánk, hogy inkább lemond az autós az elsőbbségről” – fejtegette a kommentelő.

A hozzászólók egy része ugyanakkor felháborodásának adott hangot, és a biciklist tette felelőssé a történtekért.

Jogosan húzták meg a vizsgázót?

Az biztos, hogy a KRESZ valóban így fogalmaz, de nem csak emiatt volt helyes mind az oktató, mind a vizsgabiztosok magatartása.

Mint hírportálunknak Barabás László, a szolnoki Barabás Tanoda autós oktatója elmondta, az eset nyitja, hogy nem a vizsgázó védte ki a balesetet. Figyelmeztetett, minden olyan vizsga, ahol az oktatónak közbe kell avatkoznia, automatikus bukást von maga után. Ráadásul ez nem csupán a balesetveszélyes helyzetekre igaz. Hanem például arra is, ha a tanuló mondjuk ráfutna egy szegélyre. Az oktatónak ilyen szituációkban is bele kell nyúlnia a vezetésbe, hogy elhárítsa a kárt. És ez ugyanúgy bukást eredményez – magyarázta a szakember.

Kiemelte, az oktatók ilyenkor nem is tehetnek mást. Mivel ha nem avatkoznak közbe, akár hosszú időre eltilthatják őket is. Ezért ilyen esetekben – ha valaki netán sérelmezné – semmi értelme nincs reklamálni, fellebbezni. Nem másítják meg a döntést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában