2025.02.23. 21:30
Megerősítette Orbán Viktor bejelentését Szijjártó Péter, száz új gyár létesül idén hazánkban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megerősítette Orbán Viktor szombati évértékelőjében tett bejelentését. Eszerint száz új gyár létesítését kezdik meg idén Magyarországon. A tárcavezető a közösségi oldalára feltöltött videójában számokkal is alátámasztotta, hogy milyen nagy jelentőségű az új gyárépítési program.
A száz új gyár építéséről szóló bejelentéssel kapcsolatban a miniszter kifejtette, hogy egyfajta foglalkoztatási rekordot döntünk azáltal, hogy 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon. Viszont a munkahelyeket meg kell védeni, és újakat létrehozni annak érdekében, hogy a magyar családok élete kiszámítható legyen, és a megélhetésük is biztosított legyen – hangsúlyozta.

Fotó: Mészáros János
Száz új gyár létesítése indul meg idén hazánkban
Rámutatott, hogy az elmúlt két esztendő volt a magyar gazdaságtörténet legeredményesebb éve a beruházásösztönzés szempontjából, hiszen mind 2023-ban, mind 2024-ben több mint tízmilliárd eurónyi, azaz négyezer milliárd forintnyi új, Magyarországra érkező beruházásról köttetett megállapodás.
Szijjártó Péter megismételte Orbán Viktor bejelentését: „Az idei esztendőben száz új gyár építése fog megindulni”. Hozzátette, annak érdekében jönnek létre a beruházások, hogy a családok élete és megélhetése kiszámítható és biztosított legyen.