Különlegesség

2025.02.24. 19:30

Az ország egyik legcsodálatosabb épülete lett az abonyi, így néz ki a felújítás után

A rendszerváltást követő idők mindhárom polgármestere igyekezett megóvni a nagy múltú épületet. Az Ungár Kúria most pályázati forrásból újult meg, hamarosan teljesen új funkciókat kaphat.

– Nagy öröm, hogy pályázati forrásból sikerült szépen helyreállítani és felújítani Abony egyik büszkeségét, az Ungár Kúriát – kezdte Pető Zsolt polgármester az Ungár Kúria kapcsán.

Ungár Kúria
Az abonyi Ungár Kúria 1840 körül épült, azóta kiállta a történelem viharait
Fotó: Facebook.com / Abony város hivatalos oldala

Az épület 1840 körül épült, a Gyulai Gaál család megbízásából.

Az Ungár Kúria volt bírósági és rendőrségi épület is

Markó Ferenc helytörténet kutató ismeri az épület történelmét. Tőle tudható, hogy a falak között egykor járási rendőrkapitányság, majd bíróság, később pedig terményforgalmi vállalati iroda és raktár is működött.

Ungár Kúria
A szépen felújított abonyi Ungár Kúriába hamarosan visszaköltözik az élet
Fotó: Facebook.com / Abony város hivatalos oldala

– Majd egyéb célokra is használták és bár az idők megviselték, kitartott. Több kisebb felújításon esett át az épület, tavaly pedig elkezdődött a teljes rekonstrukciója. A műszaki átadás-átvétel megtörtént, hamarosan arról is döntünk, hogyan születik újjá az élet az Ungár Kúriában – sorolta Pető Zsolt polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában