2025.03.03. 12:00
Curie-emlékverseny: ifjú vegyészjelöltek vetélkedtek Szolnokon
A „szolnoki Marie Curie” megnevezés a Bonis Bona-díjas dr. Török Istvánné esetében egyáltalán nem túlzás. A Curie-emlékverseny-sorozat elindítása ugyanis a nevéhez köthető. A szolnoki kezdeményezés révén és központtal, közel negyven évvel ezelőtt általános iskolás diákok megmérettetésével indult, később bekapcsolódtak a középiskolások is.
Már a kezdetekben országossá vált a dr. Török Istvánné által létrehozott esemény, a Curie-emlékverseny. Néhány év múlva, a versenyek sikere láttán érkeztek a megkeresések egyéb tárgykörökben érintett pedagógusoktól, szakemberektől, így a kémiát követték sorban a környezetvédelem, majd a matematika emlékversenyek is.

Fotó: Mészáros János
A Curie-emlékverseny döntője is Szolnokon zajlik majd
A Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2024/2025-ös tanévben is meghirdette a Curie Kémia Emlékversenyt a középiskola 9-10-11-12., valamint általános iskolák 7-8. évfolyamos magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára. A Curie Kémia Emlékverseny idei területi fordulóját tizenhat hazai (Baja, Budapest, Debrecen, Hajdúnánás, Kecskemét, Körmend, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Sajószentpéter, Szeged, Szekszárd, Szentes, Szolnok) és két határon túli (Sepsiszentgyörgy, Zenta) település tanintézményben tartották meg egynapon, február 28-án.
Térségünk diákjai a Szolnoki Szakképzési Centrum Pálfy–Vízügyi Technikumban vetélkedtek. Az országos döntőre, szolnoki helyszínnel április 12-én kerül sor.