Elektrolitgyár Szolnokon

2025.03.18. 16:25

Már a parlamentben is téma a szolnoki elektrolitgyár

Az egyik jobbikos képviselő parlamenti felszólalásában a magyar termőföldet óvta az akkumulátoripari beruházásoktól, például a szolnoki elektrolitgyártól. A külügyi államtitkár szerint viszont értelmetlen megkérdőjelezni a 40 milliárd forintos fejlesztést, amelynek Szolnokra hozatalát Györfi Mihály szocialista polgármester kérte.

A leendő szolnoki elektrolitgyár kérdése is terítéken volt az országgyűlés hétfői ülésnapján. Napirend előtt Lukács László György jobbikos képviselő azt kifogásolta, hogy a kormány mindent egy lapra, az akkumulátoripar támogatására tett fel. Példaként említette a Szolnok mellett több száz millió forintos támogatásból létesítendő kínai elektrolitgyárat. Jelezte, a helyiek fel vannak háborodva a gyár miatt, népszavazást szeretnének.

elektrolitgyár, elektrolit, üzem, Szolnok, KunlunChem, országgyűlés, parlament
Az Országgyűlésben is téma volt hétfőn a szolnoki elektrolitgyár ügye. A külügyi államtitkár szerint fontos a beruházás
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az MTI által közölt tudósítás szerint az ellenzéki politikus kijelentette, a kormány termőföldre akkugyárat akar telepíteni, ezzel szemben a Jobbik azt gondolja, a magyar földnek magyar kézben van a helye, és az élelmiszer-ellátást kell biztosítania.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Györfi Mihály, Szolnok polgármestere kérte a kormányt, vigye oda a beruházást.

Elmondta, a város 40 milliárd forintos beruházással gazdagodik, egy olyan város, amely az elmúlt években nagyrészt kimaradt abból az ipari felfutásból, amely a magyar vidék nagy részén megfigyelhető volt, és munkahelyek tízezreit hozta létre.

Úgy látta, ha a világ legnagyobb vállalatai euró- és dollármilliárdokat tesznek be egy-egy konkrét fejlesztésbe, akkor nincs értelme megkérdőjelezni az elektromos autózás jövőjét. Az ehhez képest hozzáadott kormányzati támogatás és infrastruktúra-fejlesztés csekély – tette hozzá.

Elektrolitgyár érkezik Szolnokra

Mint korábban beszámoltunk, március 7-én jelentették be, hogy a kínai KunlunChem Hungary Kft. elektrolitüzemet épít Szolnok határában. A beruházással 120 új munkahely jön létre. Hírportálunknak az ügyben adott interjújában Gao Fan, a KunlunChem igazgatója elmondta, a leendő szolnoki üzem ipari területen épül fel, a gyártási folyamatban egyáltalán nem használnak fel vizet, gáz kizárólag tisztítva távozik az üzemből.

A gyárépítés nehéz helyzetbe hozta Szolnok baloldali polgármesterét, amely témát alábbi cikkünkben jártunk körbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában