2025.03.21. 06:20
Eldőlt a bezárással fenyegetett jászberényi óvoda sorsa: a képviselők mondták ki az utolsó szót
Nagy vihart kavart az óvodai intézményrendszer átalakításának terve a Jászság fővárosában. A szerdai képviselő-testületi ülésen hosszasan tárgyaltak a városi óvodák racionalizálásáról, melyet többek között a gyermeklétszám csökkenése és az egyházi óvodák elszívó hatása indokolt. A helyzetelemzést követően a testület végül a Fürkész Óvoda sorsáról is döntött.
A képviselő-testület március 19-én, szerdán tartott soros ülésének egyik legfontosabb napirendi pontja a városi óvodai intézmény átszervezéséről szóló előterjesztés volt, mely során döntöttek a Fürkész Óvoda sorsáról.

Fotó: Pesti József
Vita előzte meg a Fürkész Óvoda bezárását
Fodorné Muhari Nikoletta, a hét tagóvodából álló Jászberény Város Óvodai Intézmény igazgatója részletes tájékoztatást adott egyebek mellett a gyermeklétszám alakulásáról, a Fürkész Óvoda épületének állapotáról és működési költségeiről.
Hangsúlyozta: évről évre kevesebb gyermek születik. Az óvodát megkezdő gyermekek száma már az előző években sem érte el az iskolába menő gyerekek számát. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az önkormányzat által fenntartott óvodák mellett az idei nevelési évtől már további négy nem önkormányzati óvodába, köztük egyházi fenntartású intézményekbe is beírathatják gyermekeiket a szülők. A 2025/26-os nevelési évben nem tudják elindítani a jelenlegi 34 csoportot, a várható létszámra tekintettel 30 csoport elindítását tervezik. Az óvoda igazgatója rámutatott, hogy a 34 csoport 820 gyermeket feltételez, jelenleg 520 gyermek jár az intézménybe. Ez azt jelenti, hogy 300 gyermek hiányzik a 34 csoport teljes feltöltéséhez. A hét tagóvoda közül a Sün Sámuel Óvoda, a Zengő Óvoda és a Fürkész Óvoda a legrégebbi építésű. Ez utóbbi nem rendelkezik tornaszobával, területi elrendezésében sem óvodának épült, jelentős korszerűsítésre szorul.
– A csoportok számának csökkenése miatt szükségszerűvé vált a gazdaságilag legköltségesebb, felújításra váró épület, a Fürkész Óvoda bezárása – olvasható az előterjesztésben. Az óvoda bezárásáról szóló döntést hosszas polémia övezte. Budai Lóránt, polgármester a döntés-előkészítéssel kapcsolatban elmondta: az elmúlt hetekben több egyeztetés, véleményezés zajlott a tagóvodák vezetőinek, a szülői munkaközösségek vezetőinek jelenlétében és egy zártkörű szülői értekezletet is tartottak. Hangsúlyozta: a szakmai, gazdasági és jogi megközelítések mellett érzelmi töltetű hozzászólások is elhangoztak, de a számokkal, a racionalitással nem lehet vitába szállni.
Pócs János országgyűlési képviselő nem ért egyet az óvoda bezárásával, ezért több pontból álló megoldási javaslat-csomagot fogalmazott meg. Ezeket is górcső alá vette a városvezetés, de szerintük nagy részük zsákutcába vezetett volna. Álláspontjukból kiderült, hogy akadt olyan javaslat, amelyik jogilag nem volt kivitelezhető, az egyházi fenntartóváltást az érintettek nem szerették volna.

Fotó: Pesti József
Szóvá tették a döntés-előkészítés folyamatát
A Közösen Jászberényért Egyesület és a Fidesz-KDNP képviselői közül többen is kritikát fogalmaztak meg a döntés előkészítésével kapcsolatban. Az elmondottak alapján városi szóbeszédből értesültek az óvoda bezárásának tervéről, nem kaptak időben megfelelő tájékoztatást a városvezetéstől és nem vehettek részt az óvodai értekezleten. Budai Lóránt erre reagálva közölte, hogy azok az információk, amelyek alapján felelős döntést tudnak hozni, hozzájuk sem érkeztek meg korábban, minden információt beszerezve tájékoztattak minden képviselőt. Mint mondta, a szervezőkkel abban állapodtak meg, hogy a szülői értekezlet zártkörű.
Az érzelmileg túlterhelt óvodabezárást gazdasági, demográfiai és jogi szempontból is elemezték a tanácskozáson.
Ezek ismeretében végül a képviselő-testület többsége:
- 12 igen (11 KJE, 1 Fidesz-KDNP) és
- 2 tartózkodás (2 Fidesz-KDNP) mellett megszavazta a Fürkész Óvoda bezárását.
A szülők szabadon választhatnak majd új óvodát, de biztosítják, hogy a gyerekek az óvónőkkel együtt, a csoportok szétszedése nélkül a közelmúltban felújított, korszerű Szivárvány Óvodában kezdjék meg a 2025/26-os nevelési évet. A Fürkész Óvodában kialakított szakmai program változatlan formában működhet tovább a másik épületben.