2025.03.21. 15:28
Karikó Katalin Szolnokon: különleges alkalom ez a város számára
Karikó Katalin májusban Szolnokra látogat – sajtótájékoztatón ismertették a bejelentés részleteit.
Szolnok 2025-ben ünnepli fennállása első írásos említésének 950. évfordulóját. Az ehhez kapcsolódó jubileumi programsorozat egyik kiemelt eseményét jelentették be tegnap az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón: május 15-én Szolnokra érkezik dr. Karikó Katalin szolnoki születésű Nobel-díjas kutatóbiológus. Látogatása a Szolnok 950 „Hazaváró” programjához kapcsolódik, melynek keretében a városhoz kötődő, kiemelkedő teljesítményű személyiségek térnek haza, hogy találkozzanak a helyi közösséggel – hangzott el a tájékoztatón.

Fotó: Nagy Balázs
A szervezők ismertették dr. Karikó Katalin szolnoki programját
Május 15-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor a Debreceni Egyetem Szolnok Campusának nagyelőadójában tart inspirációs előadást középiskolások és egyetemi hallgatók számára. Az esemény célja, hogy a fiatalokat ösztönözze a tudományos pálya választására, valamint bemutassa egy kutatói életút kihívásait és eredményeit. Az előadásra az iskolákon keresztül lehet regisztrálni.
Ezt követően, 11:30-tól a Szolnok Campus szenátusi termében tudományos előadást tart helyi egészségügyi és tudományos szakemberek részére. A délután folyamán, 14:30-kor az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Liszt Ferenc termében kerül sor egy nyilvános előadásra és beszélgetésre, melyre előzetes regisztráció szükséges. A regisztráció április 1-jén indul az intézmény honlapján.
A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy dr. Karikó Katalin látogatása különleges alkalom Szolnok számára, hiszen személyes példája és tudományos eredményei generációkat ösztönözhetnek. A Nobel-díjas kutató üzenete a szervezők tolmácsolásában egyértelmű: a tudomány és az elkötelezett munka révén bárki elérheti céljait, függetlenül attól, honnan indul.
A szervezők arra biztatták az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel a részleteket a szolnok950.hu oldalon, illetve a program hivatalos közösségi médiafelületein.