2025.03.12. 18:54
A fiatalok jövőjét tartják szem előtt Miklóson, több mint százmillió forintnyi támogatást nyertek
Újabb jelentős fejlesztés indul vármegyénkben, amely számos helyi közösséget érint. A nyertes pályázat Törökszentmiklóson egy kétéves programsorozatot indít, amelynek célja az ifjúság támogatása, a pedagógusok képzése és a prevenciós programok megvalósítása.
A törökszentmiklósi önkormányzat újabb nyertes pályázatnak örülhet. Három konzorciumi partnerrel közösen mintegy 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a „Törökszentmiklós jövőjéért – a Város ifjúságáért” című projekt keretén belül. Az újabb nyertes pályázat Törökszentmiklóson a fiatalok jövőbeni sikerességét erősítheti.

Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció
A nyertes pályázat Törökszentmiklóson a fiatalok jövőjéről szól
A kezdeményezés keretében egy két évre kiterjedő, szinte valamennyi helyi civil szervezetet, oktatási, szociális és egészségügyi intézményt érintő programsorozat valósul meg, mely az óvodás korú gyermekektől kezdve, egészen a 16 éves korú fiatalokig terjed, beleértve a szülőket, és a pedagógusokat is. Az elképzelés szerint már idén áprilisban belevágnak a megvalósításba.
A tervek között szerepel:
- Mozgásfejlesztési foglalkozások óvodások számára
- Pedagógusok szakmai képzése
- Prevenciós programok a kamaszokat veszélyeztető digitális és egyéb függőségek megelőzésére
- Közösségi programok a fiatalok társadalmi beilleszkedésének elősegítésére.
A projekt nemcsak Törökszentmiklóst, hanem a járás más településeit is érinti, ezzel biztosítva, hogy minél több gyermek és fiatal részt vehessen a programban.