Ártatlan állatok élete múlhat rajta, ha rosszul döntünk – mi az, amit semmiképpen se tegyünk?

– A természet rendje ugyan kissé felborulni látszik az évszakok, a hőmérsékleti változások terén is. De azért nagy bizonyossággal megmaradt az egyes fajok szaporodásának ritmusa – kezdte Tömöry Zoltán, a Karcagi Nagykun Vadásztársaság fővadásza az elhagyott őzgida téma kapcsán.

Bár a környékünkön elterjedt őzek jellemzően májusban, júniusban adnak életet kicsinyeiknek, megeshet, hogy már tavasszal találkozunk korán érkező utódokkal. 

Az őzgida nem szorul megmentésre, épp ellenkezőleg!

A szakember elmondta, a természet nagyon okos, az állatok általában gondos szülők, nekünk embereknek pedig mindezt meg kell tanulnunk és tiszteletben tartanunk.

– Az őzgida élete első pár hetében nagyon védtelen. Ráadásul még képtelen követni anyját a magas fűben, így a suta gondosan elfekteti kicsinyét egy olyan területen, ahol takarásban lehet. A picik ösztönösen tudják, hogy ameddig anyjuk távol van, mozdulatlanul kell heverniük, hiszen minden mozgás felkeltheti a ragadozók figyelmét – sorolta a fővadász. Hozzátette, a csöppségeket a szőrzetük színe is védi, az első időkben nem véletlenül pettyesek.

 Ez a rejtő mintázat is segít nekik észrevétlennek maradni:

• a gazos, bokros táblákban;
• a lucerna mezőkőn;
• a magas füvekben.

– Márpedig ellenség les rájuk bőven, leginkább a rókák és egyes nagyobb testű ragadozó madarak tudnak károkat okozni az őzállományban. Emellett mostanában az aranysakál is megjelent a környéken, ami szintén nem kedvez nekik – tette hozzá.

Az anya és kicsinye között a természetben is erős a kapocs

A szakember kiemelte, mint ahogyan az ember esetében, úgy az emlősöknél általában, tehát az őzeknél is erős a kötődés az anya és utóda, utódai között.

– Az illatok, az érintések náluk is komoly szerepet játszanak a kötődés kialakulásában. Az anyai ösztön szintén erős, veszély esetén a nőstény magára igyekszik vonni a figyelmet és elcsalni a kicsi mellől a fenyegetést, szinte bármi áron. Gondoljunk bele mindebbe, mielőtt kétségbeesve igyekeznénk megmenteni az elárvultnak vélt őzgidát! – hangsúlyozta Tömöry Zoltán. Szerinte a közösségi médiában és az interneten is számos fals információ kering a témában. Az sem igaz, hogy ha a kicsik füle kissé megtörik a végeknél, akkor a kiszáradás közelében vannak.

– Ha csak nincs rajta sérülés és szinte levegőt sem vesz, úgy lapul a búvóhelyén akkor ne háborgassuk! Egyébként sem okos dolog beleavatkozni a természet dolgába. Az őz szaglása nagyon érzékeny, ha megérzi a kicsin az embert, már nem fogadja el őt, hiszen a vadállatok ösztönösen tartanak tőlünk. Egy őzgida felnevelése ráadásul nem egyszerű munka, nem mindegy milyen tejjel táplálják, olyat pedig, amelyet a mamája biztosít neki, senki nem tud újraalkotni. Arról nem beszélve, hogy az ember által nevelt egyedek már képtelenek elboldogulni a természetben, hiszen mindazt, amit a suta tud tanítani neki, a gondozója nem lesz képes átadni számára– sorolta a szakember.

Már a modern technika is a természet oldalán áll

A fővadász kiemelte, az emberi jelenlét több ponton is képes károsan hatni a természetre, a mezőgazdaságban szintén állandó dilemma az aratások ideje, a gépek jelenléte.

– Ma már nagyon sok eszköz segít elkerülni a tragédiákat. A gépeken érzékelők vannak, melyek jeleznek, ha élőlény van az útjukban, számtalan őzgida, fácán fészek megmenekült már ezeknek köszönhetően. Vadrisasztó láncok és ultrahangos készülékek is segítenek elűzni őket a veszélyes területekről. Újabban a hőkamerás drónok viszik a prímet, ezekkel a magasból lehet nagy biztonsággal felkutatni a „rejtőzködőket” – összegezte.

A semmittevés tényleg a legjobb megoldás

– Őzgida, nyúl, fiókák... tavasztól, nyár elejétől legtöbbjükkel már valóban  találkozhatunk. Az első és legfontosabb teendőnk: az égvilágon semmi! Ha észrevettük az egyedet, igyekezzünk a lehető legcsöndesebben és leggyorsabban távozni a helyszínről, ne zavarjuk, ne ijesszük meg őt! – ezt már Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tájegységvezetője javasolta, kiegészítve a fővadász gondolatait.

– Minden jó szándék ellenére a legtöbbször csak bajt okoz az emberi beavatkozás. Aki rábukkan egy kölyök egyedre, fiókára próbáljon meg úrrá lenni magán és ne gondolja, hogy elárvult, megmentésre szorul.  A legtöbb apróságot szándékosan hagyja ott az anyaállat, ahol. Ha valóban tenni akarunk értük, ne háborgassuk őket, ha kutyával sétálunk figyeljünk kedvencünkre, lehetőleg a szabadban is tartsuk pórázon, főként abban az időszakban, amikor a legtöbb faj kicsinyeket nevel. Azt pedig el kell fogadni, hogy a veszteség, az elhullás is a körforgás része. Talán már egy sérült egyeddel sem jutunk el időben a segítségig. Próbáljunk meg a természet törvényeit tiszteletben tartva járni az erdőket, mezőket és ne felejtsük el, hogy valahol mi is a részesei vagyunk ezeknek a rendszereknek – vélekedett Monoki Ákos.