Jászkunság

2025.03.09. 07:30

Számos elismerést adtak át a polgári védelem napján, mutatjuk a díjazottakat!

Március elseje a polgári védelem világnapja, melynek alkalmából a napokban ünnepséget a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség. A szervezet minden esztendőben elismeri az ezen a területen kiemelkedő tevékenységet végző szakembereket. Az eseményen adták át a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgári Védelmi Vándordíjat is.

Az ünnepségen Tatár Pál nyugállományú tűzoltó ezredes, a szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Beszédében felelevenítette azokat a főbb mozzanatokat, melyek során a szervezett polgári védelem létrejöhetett. Hozzátette, hogy a vármegyei polgári védelmi feladatrendszer sikeréhez, az állampolgárok életének, anyagi javainak védelméhez a szövetség tagsága is hozzá kíván járulni.

Számos elismerést átadtak a  polgári védelem világnapján
Fotó: Nagy Attila tűzoltó alezredes

A 2025-ös év elismertjei:

  • A tószegi Tóth és Fia Kft., amely évek óta rendszeres és bőkezű támogatója a vármegyei katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megrendezésének.
  • Dobozi Róbert, Újszász város polgármestere, aki szoros kapcsolatot alakított ki a hivatásos és önkéntes katasztrófavédelmi szervezetekkel és sokat tesz azért, hogy a fiatalok megismerkedhessenek az Újszászon található egykori polgári védelmi létesítmény történetével.
  • Kerékgyártó Csilla, Vezseny község közbiztonsági referense, aki 13 esztendeje magas színvonalon látja el az I. katasztrófavédelmi osztályba sorolt település polgári védelemmel összefüggő feladatait.

Az ünnepség zárásaként került sor a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgári Védelmi Vándordíj átadására, melyet Nyitrai László tűzoltó zászlós, a szövetség tagja alapított 2023-ban. A vándordíjat minden évben egy-egy hivatásos és civil személy kaphatja meg, aki a megelőző évben kimagasló munkát végzett a polgári védelem területén.

  • Civil kategóriában ifj. Imre István, az Imre és Társa Autómentő Kft. ügyvezetője vehette át az elismerést, aki 2011 óta tagja a vármegyei rendeltetésű Tisza Mentőcsoportnak, és az általa nyújtott eszközök, illetve gépek jelentősen kiszélesítik a mentőcsoport műszaki mentő képességeit.
  • Hivatásos kategóriában Keskeny Ervin tűzoltó alezredes, a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője kapta a vándordíjat. Az alezredes munkáját kiemelkedő szakmai tudással és ambícióval végzi, továbbá jelentős érdemei voltak a 2024. október 6-8 között zajlott HUNEX-24 országos gyakorlat tiszafüredi elemének sikeres végrehajtásában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában