2025.03.15. 20:00
Megidézték a márciusi ifjak szellemét Szolnokon – videóval, galériával
A fiatalokról szólt az idei szolnoki március 15-i megemlékezés. Szombaton, a nemzeti ünnep alkalmából ifjúsági díjakat át, és fejet hajtottak a ’48-49-es hősök emléke előtt.
Esett. Épp, mint azon a bizonyos, 1848-as napon, Pesten, most szombaton, a szolnoki március 15-i megemlékezésre is borongós, esős időben érkezett a – forradalmiból mára ünneplővé szelídült – sokaság a Kossuth térre.

Fotó: Mészáros János
De nem csak ebben volt hasonló az idei szolnoki nemzeti ünnep az akkor történtekkel. Mint anno, Pesten is voltak, úgy most, Szolnokon is vannak márciusi ifjak. Vagyis olyan fiatalok, akik tisztán látják céljaikat, és tesznek is érte. Róluk, a szolnoki diákságról szólt az idei március 15-ei megemlékezés a vármegyeszékhelyen.
Három diák kapott városi elismerést
Ennek tanúságaként pedig az ünnepségen adták át a Szolnok Város Ifjúsági Díja elismeréseket. A kitüntetést azok részére alapította a város 2009-ben, akik a megyeszékhely ifjúsága körében kiemelkedő közösségi munkát végeznek.
Idén hárman vehették át az elismerést. Egyikük Pintér Krisztina, a Szolnoki SZC Pálfy Vízügyi Technikum tanulója, aki kiemelkedően aktív közösségi szerepvállalása, a diák- és ifjúsági önkormányzatban végzett munkájával érdemelte ki a díjat.

Fotó: Mészáros János
Másikuk Suki Ottó Kristóf, a Varga Katalin Gimnázium tanulója. Mint elhangzott, jelentős szerepet vállalt a fiatalok városi közéletben való részvételében. 2024-ben részt vett az első Európai Ifjúsági Konferencián, a szolnoki diákság képviseletében. Emellett az elmúlt években jelentős munkát végzett a szolnoki roma diákok lemorzsolódásának megállításáért.
Harmadikként pedig a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum Szakképző Iskola diákja, Tóth Soma József vehetett át elismerést. Mégpedig a közösségi élethez való pozitív hozzáállása, szervezői munkája érdemeiként. Melyeket iskolai diákönkormányzati elnökként, a Szolnoki Diáktanácsok tagjaként, városi diáktanácsi elnökként végzett.
A fiatalok ma is küzdenek – ezt üzente az idei szolnoki március 15-i megemlékezés
– Az 1848-as fiatalok kiálltak a szabadságukért, és egy igazságos világért. Üzenetük ma is érvényes: merjünk küzdeni és kiállni az igazunkért – hangoztatta ünnepi beszédében Szolnok diákalpolgármestere.
Suki Ottó Kristóf szerint Petőfiék nem csupán katonák, avagy politikus, hanem egyúttal fiatal egyetemisták voltak. Nem vártak másokra, hanem cselekedtek.
Ifjúsági díjátadó Szolnokon
Fotók: Mészáros János– A mai fiatalok is mindennap megvívják harcukat. Nem fegyverrel, hanem szorgalommal: küzdenek a tudásért, a jövőjükért. És ahogy a honvédek is kitartottak a szabadságharcban, úgy mi is küzdünk az álmaink eléréséért – fogalmazott a diákalpolgármester. Hozzátette, Szolnok különleges szerepet játszott a szabadságharcban, hiszen a szolnoki csatában Damjanich János seregei nagy vereséget mértek az osztrák seregre. Ezzel újabb reményt adtak a szabadságharc megvívásában.
A szombati városi ünnepség későbbi részében is a fiataloké volt a főszerep: a Széchenyi István Gimnázium diákjai adtak elő színvonalas műsort. Az eseményen Györfi Mihály, Szolnok polgármestere beszédében a szabadság fontosságát hangsúlyozta.
Az ünneplők ezt követően átvonultak a Damjanich-szoborhoz, ahol a ’48-49-es hősök tiszteletére elhelyezték koszorúikat.