2025.03.09. 06:55
Benépesült Böllérfalva, ahol a finom falatok mellett a hangulat is páratlan volt – galéria, videó
Verőfényes napsütés köszöntött Abádszalókra szombaton. Felkészültek a csapatok, készen álltak a vágnivaló sertések. Minden adott volt, hogy újra sikeres legyen a XVII. Tiszator Böllérfesztivál. Ott voltunk, bizonyítjuk, hogy az volt.
Bár messze még a strandszezon, szombaton legalább olyan zsúfolt volt az abádszalóki strand környéke, mint egy forró nyári napon. Nem véletlenül, most rendezték meg a Tiszator Böllérfesztivált, mely immár tizenhetedszer töltötte meg a Füzes Kempinget ízekkel, illatokkal, finom falatokkal, muzsikával és a megszokott kiváló hangulattal.

Fotó: Kiss János
Összeszokott csapatok serénykedtek
Korán reggel, hat órakor nyílt ki Böllérfalva kapuja, s máris munkához láttak a főzőcsapatok. A „kötelező” fogópálinka után – annak rendje és módja szerint – az áldozati sertések szúrása, majd a feldolgozása következett. Jól összeszokott és nem kevésbé gyakorlott csapatok gyorsan haladtak a munkával, egyes helyeken már reggel nyolc óra környékén lehetőség volt a kóstolásra.
Hurka, kolbász és toros káposzta
Az egyre sokasodó vendégsereg előszeretettel látogatta a szépen berendezett portákat.
– Jöjjenek, legyenek vendégeink! Kóstoljanak hagymás vért, de készen van a toros káposztánk is, és most sült ki a hurka és kolbász – invitálták a látogatókat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat portájára. Mint kiderült a vármegyei csapat a Szolnoki Szakképzési Centrummal közösen torozott, így volt bőven szakavatott kéz. A kóstolt ételek, elmondhatjuk, igazán remekül sikerültek.
Huszonnégy csapat böllérkedett ezen a napon
Rajtuk kívül még számos csapat forgatta a kést, a fakanalat ezen a szombaton. A Jászkunság számos települése – sőt még a vármegyehatárokon kívülről is – képviseltette magát főzőcsapatával, ki-ki a maga tájegységére és hagyományira jellemző módon igyekezett elkészíteni a hagyományos disznótoros ételeket.
Mint megtudtuk: tizenhat „nagycsapat” és nyolc „kiscsapat” mérte össze a disznótoros finomságát. Előbbiek egész sertés dolgoztak fel, utóbbiak viszont csak a disznó bizonyos részeivel dolgoztak. Bárhogyan is tették, kivétel nélkül minden portán ízletes, hagyományos és mint kiderült: egészséges ételek készültek.
Tiszator Böllérfesztivál: ahol a hagyományok élnek
Utóbbira a rendezvény fővédnöke, F. Kovács Sándor mutatott rá. Ahogy a térség országgyűlési képviselője a vendégekhez szólt: – Egyenek bátran, mert ezek az ételek minőségi alapanyagokból, hozzáértő kezek által és szeretettel készültek. Mindehhez kiváló hangulat jár itt – szólt a vendégekhez a térség országgyűlési képviselője.
Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke is dicsérte az abádszalóki böllérfesztivál ételeit és köszönettel szólt mindenkihez és mindenkiről, akinek része volt az esemény sikerében.
Abádszalók polgármestere arról beszélt, hogy mi magyarok büszkék lehetünk arra, hogy tartjuk a jó szokásokat, így a disznótorokat.
A hagyományokat nem őrizni kell, hanem megélni. Ezen a rendezvényen számos lehetőség van erre
– emelte ki Balogh Gyula.
Számos program szórakoztatta a közönséget
A kóstolások és gasztroélmények mellett megannyi program várta a látogatókat. Napközben színpadi műsorok, kézműves termékek kirakodó vására, valamint gyermekudvar biztosított kikapcsolódási lehetőséget. A gólyalábasok, a népzenészek és néptáncosok is fokozták a hangulatot, és különlegességként idén is készült egy rekord méretű kolbász, mely nem kevesebb mint 257 méteres volt.