2025.03.10. 06:55
Hosszú évekig álmodtak erről a törteli gyerekek, ekkor teljesülhet kívánságuk
Godó János polgármester nemrég jelentett be egy olyan hírt, amelyre már sokan vártak és régóta. Új esélyt kap a törteli óvoda, ismét gyerekzsivaj töltheti meg a falait, egy pályázati forrásnak köszönhetően.
– Hét éve már annak, hogy a szinte teljesen tönkretett épület miatt a helyi kisgyermekek nem tudnak rendes körülmények között óvodába járni. Most viszont ennek az állapotnak vége lesz, egy pályázati összeg formájában újjászülethet épület, ismét birtokba vehetik majd a legkisebbek – fogalmazott a polgármester a törteli óvoda kapcsán.

Fotó: Nagy Balázs
A törteli óvoda reménye: négyszázmillió forintos forráshoz jutottak
– Az elmúlt esztendőkben sok minden történt, illetve nem történt... mindezt leginkább az óvoda sínylette meg. A csődközeli állapotok ellenére és nagy nehézségek árán sikerült kijárnom, hogy kapjunk egy utolsó esélyt annak érdekében, hogy rendbe hozhassuk ezt a helyzetet – mondta a község vezetője.
A remény közel négyszázmillió forintnyi pályázati forrás képében érkezik a településre, amelyből a törteli óvoda teljes felújítását biztosítják majd.
– Törtelnek újra lesz óvodája! A 389 millió forintot teljes egészében az épület rendbehozatalára fordítjuk! – hangsúlyozta Godó János.
Nyáron már kezdenék a munkálatokat, mégis lehet emelete az épületnek
A polgármester elmondta, terveik és reményeik szerint május, június környékén a szakemberek hozzálátnának a munkákhoz.
– A tavalyi év forró hetei, hónapjai annyiban segítették az épület állapotát, hogy elég jól kiszáradtak a korábban szétázott falak. Sőt, az is kiderült, hogy a korábbi elképzelés sem lehetetlen vállalás az emelet kialakításáról. A felújítás után öt csoport működik majd az épületben, csoportonként huszonöt kisgyermek élvezheti a megszépült óvoda lehetőségeit – sorolta Godó János.
Amennyiben minden az elképzelések szerint halad, 2026 júniusában ismét megtelhet élettel a törteli óvoda, bár a polgármester abban is bízik, hogy talán valamivel hamarabb sikerülhet az újranyitás.