2025.04.19. 10:00
Ezrek dolgoztak a gátakon, több millió homokzsákkal védekeztek – a 2000-es tiszai árvízre emlékezünk
Negyed évszázad. Éppen ennyi idő telt el. Sokakban azonban ma is élénken élnek az emlékek, felsejlenek a huszonöt évvel ezelőtti megfeszített védekezés pillanatai. Akkor az eddigi legnagyobb árhullám vonult le a Tiszán. A megáradt folyó 1041 centivel tetőzött Szolnoknál április 19-én. A 2000-es tiszai árvízre emlékezünk...
Aki látta, sosem feledi. Aki csak hallott róla, annak is emlékezetében marad a 2000-es tiszai árvíz. A mérhetetlen, példaértékű összefogásnak köszönhetően végül sikerült gátak között tartani a szőke folyót. Huszonöt éve történt.

Fotó: Archív / Mészáros János
A 2000-es tiszai árvíz röviden
2000. februárjának végén a Tiszán és mellékfolyóin rendkívüli árhullám vonult le. Március közepén megkezdődött az apadás, de a Kárpátokban uralkodó csapadékos időjárás miatt újabb árhullámra lehetett számítani. De ki gondolta, hogy ekkorára?
A következő áradás április 3-án kezdődött, április 7-én már a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Tisza teljes magyarországi szakaszán. Egy nappal később a kormány a Közép-Tisza vidékére árvízvédelmi veszélyhelyzetet hirdetett.
Erőltetett ütemben folyt a gátak és védművek megerősítése. Folyamatosan érkeztek a térségünkbe műszakiak a többi vízügyi igazgatóságról. A beavatkozások nagysága azonban április 10-től a honvédség segítségét is szükségessé tette. A közel háromezer katona, katonai szállítójárművek mellett még harci helikoptereket is bevetettek.
Április 16-ától a töltésrepedések, rézsűcsúszások miatt egyre több Tisza-menti kistelepülésen rendeltek el kitelepítést, de a lakosság nagy része, nem hagyta el otthonát, sokkal inkább részt vett a megfeszített védekezésben.
A tetőzés után még hetekig küzdöttek
A folyó 2000. április 19-én 1041 centiméteres vízállással tetőzött Szolnoknál. Ez 67 centiméterrel volt az addigi legmagasabb (1999-ben 974 cm) vízszint felett. A tetőzés 32 órán át tartott.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által az árvízvédelmi védekezésben foglalkoztatottak létszáma ezen a napon 13 328 fő volt.
– Hat katonai helikopter, 347 építőipari gép, 877 közúti jármű, és 9 vízi jármű is részt vett a hatalmas munkában – tudtuk meg az igazgatóság illetékeseitől.
A lassan levonuló ár után május 9-én szüntették meg a veszélyhelyzetet.
A huszonöt esztendővel ezelőtti történelmi esemény tragikus emlék a szolnokiak és a térségben élők számára, ugyanakkor ékes példája a heroikus küzdelemnek és az azóta is példaértékű összefogásnak. Így emlékezzünk!
A 2000-es közép-tiszai árvízvédekezés számokban
Tetőzés értéke (Szolnok, centiméter) 1041
(Tiszaug, centiméter) 932
Védekezők max. létszáma 16600
Beépített homokzsák (darab) 8 473 860
(Forrás: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság)
Árvízi megemlékezés
Fotók: Mészáros János