2025.04.30. 10:39
Elhunyt Hunya Zoltán, Szolnok Kaposvári-díjas numizmatikusa
Épp úgy, ahogyan élt és cselekedett, életének 92. évében elegánsan és méltó körülmények között távozott az élők sorából a Kaposvári Gyula-díjas és a Szolnokért emlékérem arany fokozata elismeréssel kitüntetett numizmatikus. Elhunyt Hunya Zoltán.
A fájdalmas hírt – elhunyt Hunya Zoltán – lánya, Tímea közölte hírportálunkkal. Osztozunk a család gyászában.

Fotó: Mészáros János
Hunya Zoltán 1933. december 9-én született a Békés vármegyei Endrődön. A középiskolás éveket már Szolnokon töltötte. Néhány évvel ezelőtt, a kilencvenedik évében még maga mesélte el, hogy miközben 1952-ben a Verseghy Ferenc Gimnáziumba járt, az iskola nevét a hatalom Nikosz Beloiannisz nevére keresztelte át, s miután a Magyar utcai kollégiumot is megszüntették, ezért az érettségit Karcagon tette le. Ennek emlékére, évtizedekkel később megalapította a Karcagi Öregdiákok Szolnoki Baráti Körét, melynek elnöki posztját is betöltötte.
Hunya Zoltán Szolnokon telepedett le, itt alapított családot, itt dolgozott, és vállalt közéleti szerepeket is. Szolnokra haláláig úgy tekintett, mint „szülővárosára”...
Lokálpatriotizmusa már nagyon fiatalon közéleti aktivistává tette. A 60-as években már a női kosarasokat felvonultató Szolnoki Vörös Meteor egyesület főtitkára volt. Nem sokkal később a város szellemi életének szenvedélyes formálója, a helyi kultúra, a közösségépítés, a magyar nyelv és a helytörténet hűséges szolgálója lett.
A szolnoki ÁFÉSZ, majd a Likőripari Vállalat igazgatóságaiban dolgozott közgazdászként és vezetőként egyaránt, majd utóbbi munkahelyéről vonult nyugállományba, 1996-ban.
Mindeközben a szolnoki éremgyűjtés országos hírnevét, a Damjanich János Múzeum baráti közösségének erejét és a Verseghy-kultusz ápolását mind-mind az ő fáradhatatlan munkája is táplálta. Érmei, gyűjteményei, szervezőmunkája, valamint önzetlen támogatása maradandó nyomot hagyott Szolnok kulturális örökségében.
Vezetőségi tagja, illetve elnöke volt a Szolnok Megyei Úszószövetségnek, a Numizmatikai Társaságnak, az Éremgyűjtők Országos Egyesületének, az új Verseghy Körnek, valamint a Damjanich János Múzeum Baráti Körének.
Kiérdemelte a Kaposvári Gyula-díjat, a Szolnokért Emlékérem arany fokozata, a Pro Numismatica, a Széchenyi Ferenc jutalomérem bronz-, majd arany fokozata elismeréseket, miközben a szolnoki Hozamvin Borklub kincstárnokaként a Villányi Borrend is tagjává avatta.
Megözvegyüléséig boldog házasságban élt feleségével, frigyükből Tímea lányuk született, aki egy-egy fiú és lány unokával ajándékozta meg szüleit.
Hunya Zoltán hamvasztás utáni búcsúztatása 2025. május 9-én, pénteken 11.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti római katolikus temető ravatalozójánál.
Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük.