Galériával, videóval

2025.04.18. 13:04

Hangosan ujjongtak a szolnoki belváros lakói, amikor kiderült a mentőakció eredménye

Kéményről fújta el a szél egy gólyapár otthonát Szolnokon. Ami ezután következett, nemcsak egy állatmentő akció volt – hanem egy városi közösség példaértékű összefogása.

Példaértékű összefogással készült el Szolnokon egy mesterséges gólyafészek, ráadásul egy szeles áprilisi napon. És miért kellett besegíteni a gólyáknak? Korábbi fészküket egy vihar lesodorta a Rossmann üzlet kéményéről. Az érintett gólyapár évek óta ott fészkelt, a környéken lakók családtagként várták őket minden tavasszal. Most aggódva nézték, hogyan küzdenek otthonukért. 

Mesterséges gólyafészek készült Szolnokon, a belvárosi madaraknak
Mesterséges gólyafészek készült Szolnokon, a belvárosi madaraknak
Fotó: Major Angéla

Mesterséges gólyafészek Szolnokon: civil kezdeményezéstől a valóság

Mint korábban megírtuk, április elején erős szélvihar pusztított Szolnokon, melynek köszönhetően eltűnt a gólyák otthona. A pár ugyan megpróbálta újraépíteni a fészkét, de a folyamat lassan haladt – közben azonban már két tojás is megjelent a fészekkezdeményben, és a harmadik fióka is úton volt. A hírt hallva Agócsné Kormos Anita szolnoki lakos azonnal cselekedett. 

– Azt láttam, hogy eltűnt a fészek. Elkezdtem kutakodni, kihez kell fordulni. Kormányhivatal, Természetvédelmi főosztály, tűzoltóság, katasztrófavédelem. Tudtam, hogy tenni kell valamit.

 – mesélte. Férje, aki az ÁVM Kft. munkatársa, látva a felesége elszántságát, cége nevében felajánlotta, hogy 

legyártják a gólyáknak a fészek új vasszerkezetét – teljesen ingyen.

Egyedi szerkezet, természetes fészekalap

A feladat azonban nem volt egyszerű. A kémény rossz állapota miatt nem lehetett felmászni rá, így lentről, peremmel együtt kellett méretezni a fészek tartószerkezetét. „Ráhagytak, biztos, ami biztos” – mondta Anita. A Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület természetes anyagból készítette el a fészekalapot, hogy a madaraknak ismerős közeggel indulhasson az újrakezdés.

Verseny az idővel – a tojások megmentése

A tojásokat eközben egy speciális, melegentartó dobozban őrizték a szakemberek. Az idő szorított, hiszen a fészek elvesztése után hamarosan egy harmadik tojás is úton volt.

Közösen mozdult mindenki – katasztrófavédelem, tűzoltók, civilek

Mivel a fészek nagyon magasra került, speciális eszközökre volt szükség. A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a rendőrség, valamint a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület szakemberei együtt dolgoztak a kivitelezésen. A hatóságok részéről Dobrosi Dénes, a természetvédelmi főosztály munkatársa is részt vett a mentésben, míg a madárvédők részéről Hajdú Tamás koordinálta a munkát. 

Ez az összefogás tényleg eszméletlen volt

– fogalmazott Anita.

A pillanat, amit mindenki várt: visszatértek a gólyák
A pillanat, amit mindenki várt: visszatértek a gólyák
Fotó: Major Angéla

A pillanat, amit mindenki várt: visszatértek a gólyák, és vele a remény is

Az ÁVM Kft. által készített vasalap végül a helyére került, a természetes fészekbe visszakerültek a tojások is. A közösség lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy vajon visszatérnek-e a gólyák? Este 19:30–kor az első gólya megjelent a fészek felett. Körözött, szemlélődött, majd leereszkedett. Rövid időn belül a másik madár is csatlakozott hozzá – 20 órakor már ketten ültek az új fészekben. A környékbeli lakók örömkönnyek között ujjongtak. A mesterséges gólyafészek Szolnokon nem csak egy madárcsaládnak adott új esélyt, hanem az embereknek is hitet, hogy közösen még a lehetetlen is lehetséges.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában