2025.04.17. 10:34
Rendkívüli megoldás: egyedülálló technológiával újítják fel a vízvezetéket a szolnoki Ady Endre úton
Újabb fontos fejlesztést végeznek Szolnokon, állami támogatásból újul meg ugyanis az Ady Endre út alatt húzódó ivóvíz-gerincvezeték. A beruházás célja, hogy hosszútávon is megbízhatóbbá és biztonságosabbá váljon a város ivóvízellátása.
A projektet a Nemzeti Vízművek Zrt. leányvállalata, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. valósítja meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával. Mint megtudtuk, az 1967-ben lefektetett, 500 milliméter átmérőjű azbesztcement vízvezeték mára elavult és anyagfáradás jeleit mutatja, így szükségessé vált az ivóvíz-gerincvezeték felújítása Szolnokon. A munkálatok még idén befejeződhetnek.

Fotó: Mészáros János
Az érintett vezetékek korszerűsítésére hatalmas igény van
A sajtótájékoztatót dr. Kállai Mária nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket, és hangsúlyozta a munkálatok fontosságát. Megköszönte a szakemberek eddig elvégzett munkáját, valamint a helyi lakosok együttműködését és türelmét. Hozzátette azt is, hogy a beruházás láthatóan valós igényeken alapul, hiszen rendre történt csőtörés, amelyet a vízművek szakemberei minden esetben gyorsan igyekeztek elhárítani, de a forgalmas gerincúton ez fennakadásokat jelentett.
– Ez a program a dr. Kronberg János úttól az Ady Endre út végéig az ivóvízvezeték cseréjét jelenti, és a víztorony feltöltését szolgáló csővezeték kiépítését is magába foglalja. Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben ez egy örömteli dolog lesz, hiszen félpályát újraburkol a kivitelező cég, tehát magasabb minőségben lehet majd közlekedni az Ady Endre úton – vette át a szót Szalay Ferenc miniszteri biztos, aki arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a felújítás nem csak az ivóvízellátást teszi biztonságosabbá, hanem a víztornyot felöltő cső kiépítését is, valamint az útburkolat minőségének javítását is magában foglalja.
Az elavult technológia jeleit a legtöbb szolnoki lakos megtapasztalhatta már, hiszen az elöregedett csővezetéken gyakoriak voltak a meghibásodások, és az ezekből adódó útfelbontások is.
Az ivóvízellátás biztonságának fenntartása, és a város nagyforgalmú útjának többszöri felbontása miatt kialakuló forgalmi akadályok megelőzése érdekében született meg a döntés a beruházásról, melynek értéke 450 millió forint.
– A vezeték életkora és az akkori felhasznált anyag, az azbesztcement okán is cserére szorult már ez a vezetékszakasz, hiszen gyakran akadtak problémák, csőtörések, szivárgások és ebből adódó víz- és forgalomkorlátozások. Ezért is döntött úgy az Energiaügyi Minisztérium, hogy 450 millió forintos támogatással lehetőséget biztosít a teljes szakasz megújítására – emelte ki V. Németh Zsolt vízgazdálkodási államtitkár az állami támogatás szükségességét. Hozzátette, hogy egy különleges technológiával valósul meg a kivitelezés.

Fotó: Mészáros János
Az ivóvíz-gerincvezeték rekonstrukciós munkálatai
A rekonstrukció során több mint 1200 méter hosszúságban cserélik a csőszakaszt a dr. Kronberg János út és az Eötvös tér között. A felújítás kivitelezője a BONEX Építőipari Kft., akik egy úgynevezett „No Dig” módszert alkalmaznak a szakaszon. A csőbéleléses eljárás az elöregedett vagy meghibásodott közművezetékek kitakarás nélküli rekonstrukcióját teszi lehetővé, így a munkálatok az aszfaltpálya minél kisebb mértékű megbontásával, és a közlekedés kisebb mértékű zavarásával folynak.
Úgy vélem, hogy a fenntarthatóság nem csupán cél, hanem egy szemlélet is, aminek minden fejlesztésben meg kell jelennie
– tette hozzá az államtitkár, hogy az infrastruktúrának alkalmasnak kell lennie arra, hogy hosszú távon szolgája ki a város igényeit, és arra is, hogy takarékosan bánjunk a vízkészleteinkkel is. Az államtitkár szavaival élve, a víz alapvető érték és nemzeti kincs, és ennek a biztonságos megőrzését garantálni kell a felnövekvő nemzedék számára is.
Újszerű az a technológia, amit itt Szolnokon bemutatnak. Én magam is kíváncsian várom
– tette hozzá V. Németh Zsolt, hogy a Nemzeti Vízművek élen járnak az új technológiák bevezetésében, hiszen számos olyan kísérleti program van, amely akár a műholdas hibafeltárást jelenti, vagy a lehető legköltséghatékonyabb módszerek kiválasztását.
A munkálatok még idén befejeződhetnek
A kivitelezés több, 80-90 méteres szakaszban folyamatosan zajlik, amelynek köszönhetően a teljes rekonstrukció lényegesen rövidebb idő alatt végezhető el, mint a hagyományos, teljes útbontással járó felújítások. A rekonstrukciós munkálatok nem okoznak fennakadást, hiszen sem vízhiánnyal, sem víznyomáscsökkentéssel nem járnak. Winkler Tamás úgy nyilatkozott, hogy a kivitelezés legvégső határideje november, azonban az előzetes ütemezés szerint úgy számolnak, hogy június-július során — ha nem lesz akadály —, akkor befejezhető a felújítás, majd ezután a burkolat helyreállítása következik.