Interjú dr. Fazekas Sándorral

2025.04.26. 16:00

Veszélyes lehet! Ezért jelenthetnek egészségügyi kockázatot a műhúsok

A mesterségesen gyártott húsfélék előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról törvényjavaslatot nyújtott be a kormány. Erről kérdeztük a karcagi származású dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselőt, korábbi földművelésügyi minisztert, aki szerint a műhúsok komoly egészségügyi kockázatot jelentenek.

Hamarosan elfogadja az Országgyűlés a műhúsok betiltásáról szóló törvényt. Erről is kérdeztük a karcagi származású dr. Fazekas Sándort, Magyarország egykori agrárminiszterét.

műhús,Fazekas Sándor
Veszélyesek lehetnek a műélelmiszerek, a műhúsok – véli dr. Fazekas Sándor
Forrás:  Beküldött fotó

– Végre a  Parlamentben is foglalkoznak a műhús kérdésével. Milyen intézkedésekre számít?

– A tervezet szerint ezekre a felesleges, adalékanyagokkal és hormonokkal kezelt mesterséges élelmiszerekre nincs szükség. Nem ismerjük, milyen hatással lehetnek az emberek egészségére! Ellátási szempontból sem indokolt az előállításuk, hiszen valójában van elég ennivaló, sőt, példátlan mértékű az élelmiszerpazarlás! Az emberiség ma annyi ennivalót dob ki, amennyi egymilliárd ember ellátására lenne elég. A műhús betiltásának megszegése hatósági eljárásokat vonhat majd maga után.

Ilyenek lehetnek például büntetés, elkobzás, gyártás megtiltása és más hivatali retorziók.

Egészségügyi kockázatot jelentenek a műhúsok?

– A műhúsok előállításánál milyen garanciák vannak a vírus- és baktérium fertőzés kivédésére?

– Véleményem szerint a műhúsok – és minden más mesterséges ennivaló – egészségügyi kockázatot jelentenek. A hagyományos élelmiszerek termelésénél és feldolgozásánál már évtizedek alatt kialakult és szigorúan betartatott előírások védenek bennünket, fogyasztókat. A műhúsoknál az előállítási módok nem ismertek, a gyártók a sejtszaporítást, az alkalmazott labor technológiát üzleti titokként kezelik. A mesterséges élelmiszerek, műhúsok fokozottan ki vannak téve a baktérium- és vírusfertőzésnek, hiszen nem valódi, immunrendszerrel rendelkező, az evolúció próbáját már kiállt élőlények feldolgozásával készülnek.

– A külföldi alapanyagok esetében fennáll a GMO-használat veszélye. Meg lehet ezt akadályozni?

– A GMO-mentes felirat az élelmiszereken segít abban, hogy eligazodjunk a boltok kínálatában. A magyar hatóságok is folyamatosan ellenőrzik, hogy ne kerülhessen be a hazai üzletekbe GMO-s ennivaló. A műhúsok betiltásának egyik fontos indoka, hogy azok olyan sejtek szaporításával készülnek, amelyekről gyakran kiderül, hogy bizonyos „genetikai útmutatást” is kapnak. Ez is nyomós érv a tiltás mellett.

– Hazánk TBC- mentes volt, itt a száj- és körömfájás járvány is. Megakadályozható ez? A műhúsok ezzel nem kerülhetnek előtérbe külföldön?

– Az egyre gyakoribb járványok sajnos rendkívül komoly károkat okoznak. Megfékezésük elsőrendű feladat, az állam, a gazdák és az élelmiszeripar, valamennyiünk számára egyaránt. Az még nem tisztázott, hogy a műhúsok milyen állatra, illetve emberre veszélyes vírusokat, baktériumokat hordozhatnak és járulhatnak hozzá terjesztésükhöz. Ezek az ismeretlen körülmények veszélyt jelenthetnek. A műhúsok tehát nem a jelenlegi állattartás kiváltásával csökkentenék a kockázatokat, hanem éppen ellenkezőleg, további rizikót jelentenek!

Tiltani kell a rovarfehérjék élelmiszerekbe kerülését

– A rovarfehérje előállításnak már van hazai üzem is. Mekkora veszélyt jelent ez a meglévő a biológiai egyensúlyra?

– Magyarországon rovarfehérjét állati takarmányozásra lehet használni, ilyen üzem már található egy-kettő. Ezek zárt rendszerűek, közvetlen környezeti hatásuk minimális. Az, hogy haleledelt, esetleg egyes tápféleségeket gyártanak, a zöldhulladék hasznosítása szempontjából elfogadható. Azt viszont határozottan tiltani kell, hogy ezek a rovarfehérjék – akár észrevétlenül, fel nem ismerhető módon – az általunk fogyasztott hagyományos élelmiszerekbe kerüljenek! Egyébként ezek a tiltások a többi állati takarmányra is kiterjednek.

– Hogyan látja, a műhús előállítása egyfajta eszköz a nemzetgazdaság ellen? Például a hagyományos mezőgazdaságok felszámolására, a termőföld, a vidék ellehetetlenítésére?

– A műhúsok és más, akár növényi eredetű élelmiszerhamisítványok az előállítók számára elsősorban profitot jelentenek. A mögöttes szándék nyilvánvalóan az, hogy a természetes környezetből, a rétek, mezők, szántók és legelők világából az élelmiszertermelést az ipari parkok világába helyezzék. A műhúsbizniszbe befektetők valótlanul állítják, hogy a laborhús gyártása környezetkímélőbb, mint a mai mezőgazdaság. Gondoljunk bele: az ipari üzemek építése, működtetése, víz- és energia- vegyszerhasználata, üvegházhatású-gáz kibocsátása rendkívüli módon veszi igénybe a természeti erőforrásokat és akkor a működtetésnek, az elavulás utáni bontásnak, a bontott anyag elhelyezésének, újrafeldolgozásának és a terület mentesítésének költségeiről még nem is beszéltünk.

Amennyiben a műhúsipar kiszorítaná a valódi ennivalókat,

  • a gazdák;
  • a jószágtartók;
  • az élelmiszeripari dolgozók

elveszítenék megélhetésüket! A természetes, valódi húsféleségek helyén az üzletekben a laboratóriumi, erjesztő tornyokból és bioreaktorokból kikerülő gyanús, aromázott, tartósított és állományjavított masszákat találnánk az üzletekben, így elveszítenénk ízletes magyar ételeinket.

Elveszítenénk a vidéki megélhetés fontos elemét, a mezőgazdasági munkahelyeket is. Meggyengülne, sőt sok településen megszűnne a gazdatársadalom. Továbbá lenne még egy felbecsülhetetlen értékű veszteségünk: búcsút kellene mondanunk a világhírű, és mindannyiunk számára kedvelt hungarikumunknak, a magyar konyhának. Ezért, és egészségünk védelme miatt is fontos a határozott tiltás és az azt megfogalmazó törvény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában