Ez már a jövő

2025.04.19. 12:25

Örökre felejtsük el a rutinpályát, bejelentették, mi vár a tanulóvezetőkre

Az új KRESZ-tervezet szerint hamarosan változhat az autóvezető-képzés menete. A szimulátoros autós oktatás bevezetésének azonban komoly anyagi vonzata van.

A jogosítvány megszerzése előtt állók számára ez a változtatás új távlatokat nyithat, hiszen a szimulátoros autós oktatás segítségével biztonságos és kontrollált környezetben készülhetnek fel a valós forgalmi helyzetekre – akár extrém körülmények között is. Az új KRESZ-tervezet egyértelmű célja a közlekedésbiztonság növelése, és a vezetői készségek fejlesztése.

szimulátoros autós oktatás
A szimulátoros autós oktatás bevezetésével akár extrém vészhelyzetekre is felkészülhetnénk
Fotó: ABB Photo

Vadas Attila, a Sprint Autós Iskola vezetője üdvözli a tervezet ezen pontját. Szerinte nemcsak a kezdők profitálhatnak a technológiából, hanem azok is, akik már régóta rendelkeznek vezetői engedéllyel.
„A szimulátor olyan eseményekre is felkészíthet, amelyekkel a való életben remélhetőleg soha nem találkozunk – de ha mégis, akkor jó, ha felkészültek vagyunk. – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a szimulátor nem hivatott kiváltani a gyakorlati képzést, sokkal inkább kiegészíteni azt. A tervezett KRESZ módosítás célja a biztonságosabb közlekedés, és a járművezetői készségek tudatos fejlesztése.
Például egy havas úton való megcsúszást lehetetlen „eljátszani” a gyakorlati órákon – hiszen ki vállalna felelősséget egy szándékosan előidézett veszélyhelyzetért? A szimulátorban azonban minden megélhető – sérülés és kockázat nélkül.”

De milyen helyzeteket modellezhetünk szimulátoros autós oktatás során?

A lehetőségek tárháza szinte végtelen:

  • Vezethetünk erdei, városi vagy hegyvidéki környezetben
  • Megtapasztalhatjuk az esőt, a havazást, a ködöt, vagy a sötétben vezetés kihívásait
  • Gyakorolhatjuk a parkolást, a lejtőn való elindulást
  • Tesztelhetjük, hogyan reagálunk, ha valaki hirtelen elénk vág, vagy akár egy szarvas ugrik az útra

A rendszer folyamatosan új szituációkat kínál, épp úgy, ahogy a való életben is mindig más és más kihívásokkal találkozhatunk az utakon.

És hogyan néz ki maga a szimulátor?

Aki már játszott fiatalkorában autós játékokkal a játéktermekben, annak ismerős lehet a kialakítás – de itt sokkal komolyabb felszereltségről van szó. A három, panorámaképet biztosító képernyő, a professzionális vezetőülés, a valósághű kormány erő-visszacsatolással, a pedálok, a kézi vagy automata váltó és a biztonsági övek mind azt szolgálják, hogy az élmény a lehető legközelebb álljon a valós vezetéshez.

Mennyibe fog kerülni egy szimulátoros oktatás?

Vadas Attila szerint azonban a technológia bevezetésének komoly anyagi akadályai vannak. Egy ilyen rendszer ára – szoftverrel együtt – 10 és 15 millió forint között mozog. 

Ez még egy nagyobb autósiskola költségvetését is megterheli. Ha kötelezővé teszik, akkor elengedhetetlen lesz az állami támogatás, ha viszont nem lesz kötelező, akkor sajnos kevesen engedhetik majd meg maguknak

 – jegyezte meg.

További nehézség, hogy a szimulátoros oktatás díja várhatóan nem lesz alacsonyabb, mint a hagyományos vezetési óráké. A tanuló mellett ugyanis ugyanúgy jelen kell lennie az oktatónak, és aktívan segítenie kell a helyes döntések meghozatalában – akárcsak a való életben.

Ez egyelőre még kiforratlan – kell hozzá pár dolog, mire valóban bevezethetővé válik

 – összegezte véleményét Vadas Attila.
Mindenesetre szimulátoros autós oktatás nemcsak a közlekedésbiztonság új szintjét hozhatja el, de a digitális élményekhez szokott fiatalok számára is vonzó és hatékony tanulási forma lehet – hiszen ötvözi a technológiai újdonság erejét a valós életre való felkészüléssel. Ez nem csupán a jövő, hanem a felelős járművezetés új útja is lehet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában