Galériával

2025.04.03. 16:49

A vevők füle hallatára jelentették be, mi kellett ahhoz, hogy boltot nyisson Karcagon az üzletlánc

A több ezer áru között vannak lakberendezési tárgyak, játékok, irodaszerek, barkács- és kerti cikkek, kozmetikumok, parti kellékek és tisztítószerek is. Megnyitott a Tedi Karcagon.

Csütörtök reggel nyolc órakor megnyitotta kapuit Karcagon, a Madarasi út. 2. szám alatt a Tedi, német diszkont-üzletlánc legújabb boltja. A nyitásra érkező vásárlókat Csillag Barnabás, az épület tulajdonos cég ügyvezetője köszöntötte, s mint mondta, az itt működő bútoráruházuk 34 év után kiköltözött a fürdő mellé. Ez is kellett tehát ahhoz, hogy megnyílhasson a bolt, annak a helyére érkezhetett a Tedi, amely több mint 10 európai országban 3300 üzlettel van már jelen.

Tedi
Csütörtök reggel nyolc órakor megnyitotta kapuit Karcagon a Tedi
Fotó: Daróczi Erzsébet

Szepesi Tibor polgármester megköszönte a cég jelenlévő területi vezetőinek, Mérai Imolának és Tóth Melindának, hogy Karcagot választották új áruházuk helyszínéül, amely hat munkahelyet is teremtett, majd Csillag Barnabás, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő jelenlétében átvágta az üzlet megnyitását jelképező szalagot, ezt követően pedig kezdődhetet a vásárlás.

A nyitónapon a bejáratnál álló hatalmas Tedi mackó mellett akciók is várták a vevőket. A több ezer áru között vannak lakberendezési tárgyak, játékok, irodaszerek, barkács- és kerti cikkek, kozmetikumok, parti kellékek és tisztítószerek is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában