Felújítás közben rendkívüli dologra bukkantak a Tisza Cipőgyár egykori épületében, évtizedeken át rejtve maradt

Martfű nem csupán egy alföldi kisváros, hanem egykoron az ipari fejlődés szimbóluma volt a Tisza partján. A Tisza Cipőgyárat 1942 nyarán a második világháború alatt a cseh Bata cég létesítette, amely a szocialista korszakban teljesen a város gerincévé vált. Nemcsak munkahely volt: gyárként, közösségi térként, szociális intézményként is működött – egy rendszer építette köré a mindennapokat. Ennek szimbóluma a háromszárnyú, két emeletes irodaház, amely 1958-ban épült, és ahol a légoltalmi pincétől az igazgatói irodákig minden a gyárat szolgálta. Az épület a földszintjén konyha és ebédlő, az első emeleten pedig 83 méteres folyosóra nyíló 40 iroda üzemelt. A rendszerváltás után a Tisza Cipő Zrt. 2003-ig használta, majd évekig üresen állt. 2015-ben magántulajdonba került, a második emeletet teljesen átalakították, a földszint is új funkciót kapott, de az első emelet és a pinceszint még őrzi az eredeti karaktert, és egy apró mozaikot, amely sokkal többet mond annál, amit elsőre gondolnánk róla.

A Tisza Cipőgyár padlóba zárt emlékezete

A martfűi cipőgyár egykori irodaházának lépcsőfordulójában, alig észrevehetően bújik meg egy apró részlet, mozaikból kirakott évszám: 1958. Nincs körülötte díszítés, nincs felirat, nincs tábla, mégis, ez a dátum lett a város ipari múltjának egyik emléke. A csendes tanúja annak a korszaknak, amikor még ez az épület volt a Tisza Cipőgyár szellemi központja. Évtizedeken át csak kevesen vették észre, míg egy nemrég elkezdett burkolási munkálat során valaki úgy döntött, ezt a darabka történelmet nem takarja le, hanem körbeépíti, meghagyja. Lehet, csak egy egyszerű dátumjelzés, de ami egykor hétköznapi volt, ma már kultikussá válik. Ez a mozaik évszám sokakban emlékeket ébresztett, a gyárról, az ott dolgozókról. Volt, akinek ez a mozaik volt az utolsó láncszem egy családtörténethez.

A padlón található évszám nem hivalkodó, sokáig senki nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Egy volt a sok építészeti részlet közül. Évtizedeken át rejtve maradt, mígnem egy felújítás során az új burkolat tervezője úgy döntött: nem takarja le, inkább körbeépítette, megőrizve azt az utókornak. Ez a mozaik most már nem csupán egy dátum a járólapon. A mozaik mára kultikus kis emlékké vált. Egy időkapszula, amely nem falba rejtett dokumentum, hanem látható, tapintható lenyomata egy korszaknak.

Egy szocialista iparváros hétköznapi hőseinek állít emléket: a cipőkészítőknek, karbantartóknak, titkárnőknek, gépészeknek és művezetőknek. Azoknak, akik hajnali műszakra keltek, akik az irodákban hajoltak a rajztáblák fölé, akik ezen a folyosón jártak be nap mint nap dolgozni, és akiknek élete valahol mind ehhez az épülethez kötődött.

Nem tudni, meddig marad még látható. Hogy eljön-e az a nap, amikor egy újabb felújítás során egyszerűen leburkolják, végleg eltemetve az évszámot. A jövőbeni tulajdonosok döntésén múlik. De ma még ott van.