2025.05.05. 16:25
Új elnököt választott a vármegyei közgyűlés a redemptiós emlékülésen – videóval, galériával
Leköszönt a korábbi elnök. Megválasztották a vármegyei közgyűlés új elnökét. Emlékeztek a Redemptio 280. évfordulójára. Hétfő délelőtt ünnepi ülést tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés.
A Jászkun induló dallama csendült fel a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés hétfő délelőtti ülésének elején. A vármegyeháza dísztermében a képviselők és vendégek így emlékeztek a Redemptio 280. évfordulójára, a május 6-ai Nemzeti Jászkun Emléknap előtt egy nappal. Megválasztották a vármegyei közgyűlés új elnökét is.

Fotó: Mészáros János
Az ünnepi ülés búcsúval vette kezdetét. Mint ismert, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkáraként dolgozik tovább. Hubai Imre a vármegyei közgyűlés elnöki tisztségéről és képviselői mandátumáról lemondott.
Büszke arra, hogy jászkunsági, továbbra is a vármegyét szolgálja
Leköszönő beszédében kiemelten szólt a Redemptioról, hangsúlyozta a történelmi esemény jelentőségét. Mint mondta ahhoz nem volt elég a pénz, hanem kellett a jászok és kunok hűsége, és szolgálatkészsége, hősiessége. Büszke arra, hogy ő is közéjük tartozhat. Köszönettel szólt azokról, azokhoz, akik biztatták, segítették, támogatták és tanították munkája során, melyben tudása legjavát adhatta.
– Megtiszteltetés volt önökkel dolgozni! Kívánom, hogy az utódom is kapja meg azt a bizalmat, amit én is megkaptam és bizonyíthasson. Önökkel együtt elkötelezetten, legjobb tudása szerint és tiszta szívvel dolgozhasson a vármegye lakossága érdekében – hangsúlyozta Hubai Imre, aki hozzátette: a búcsú sosem könnyű, de ez a búcsú nem örökre szól.
– Továbbra is a vármegyét szolgálom – emelte ki az államtitkár.
A továbbiakban elhangzott, hogy Hubai Imre lemondásával a megüresedett képviselői helyre a Fidesz-KDNP listájáról dr. Fazekas Gábor Gyula szerzett mandátumot. Az új képviselő átvette a megbízólevelet és esküt tett.
Megválasztották a vármegyei közgyűlés új elnökét Szolnokon
Fotók: Mészáros JánosMegválasztották a vármegyei közgyűlés új elnökét
Az ülés az első, az új elnök megválasztására irányuló napirend megtárgyalásával folytatódott. Elfogadták az elnök megválasztására vonatkozó előterjesztést, s ekkor hangzott el a jelölt neve is. Borbás Zoltán bejelentette: dr. Fazekas Gábor Gyulát jelölték a posztra. A szavazás a jogszabályban leírtak szerint lezajlott. A tizennyolc kiosztott szavazólap közül tizennégy volt érvényes. Mint megtudtuk, tizenegy képviselő igennel szavazott a jelöltre.
A vármegyei közgyűlés új elnöke tehát dr. Fazekas Gábor Gyula lett.
– Hiszek abban, hogy képviselőtársaimmal, pártállástól függetlenül ugyanazok a céljaink. Mégpedig elkötelezetten dolgozni azért, hogy a vármegye fejlődjön, s minden település, minden térség gyarapodjon és jobb életkörülmények között élhessenek a családok, fiatalok, idősek egyaránt – fogalmazott az új elnök.
Dr. Fazekas Gábor Gyula terveivel kapcsolatosan rámutatott a partneri kapcsolatok fontosságára, s hozzátette: hisz az erős jászkun identitásban.
– Legjobb tudásom és képességem szerint fogok dolgozni a vármegye érdekében, számítok önökre, építsük tovább az együtt erős, fenntartható vármegyét – szólt képviselőtársaihoz.
A közgyűlés a továbbiakban munkarend szerint folytatta az ülést. Döntöttek az új elnök illetményéről, majd tárgyaltak a vármegyei önkormányzat
- vagyonáról és
- vagyongazdálkodás szabályairól,
- valamint alapítványok támogatásáról.