Egyszerre két helyen

2025.05.11. 13:04

Az emberi létezés testformáit tárja a közönség elé a kiváló szolnoki művész, akit Lévai Anikó is köszöntött – galériával, videóval

Egyszerre két helyen? A Szolnoki Művésztelep vezetője most erre is képes. Közelgő születésnapja alkalmából két helyszínen nyílt kiállítás Verebes György alkotásaiból szombaton délután. A szolnoki múzeumban és a művésztelepen tekinthetők meg a festőművész, az emberi létezést különleges módon megformáló alkotásai.

Szolnokot és Zentát a Tisza köti össze. Na meg Verebes György, aki utóbbi városban született, s immár évtizedek óta a jászkunsági vármegyeszékhely nevét öregbíti. Többek között ez is elhangzott a kiváló festőművész méltatásában. Köszöntők sora szólt a művészről, aki közelgő hatvanadik születésnapja alkalmából két helyszínes, különleges kiállítással mutatkozott be a közönségnek.

Verebes György
Egy pelikánszobrot kapott ajándékba az ünnepelt szolnoki festőművész, Verebes György
Fotó: Nagy Balázs

Az emberi létezés testformái – ez a címe a kiállításnak, mely Verebes György legkorábbi alkotásaitól a legfrissebbekig terjedően mutat be válogatást. A tárlat, mely a Kortárs Szolnok kiadvány- és kiállítássorozat részeként valósul meg, a festőművész figyelemreméltó pályájának legfontosabb állomásait mutatja be.

Három sorozatot mutat be az új kiállítás

A kiállítás egyik helyszíne a Damjanich János Múzeum. Ott az Időszaki kiállítások termében két korábbi sorozat elemei kaptak helyet: az ezredforduló környékén indult Alvó titánok széria és az azzal párhuzamosan keletkezett, a 2010-es években dominánssá vált képciklus, a Mudra-sorozat. A múzeum Folyosó Galériájában az alkotó ritkán kiállított grafikáit, rajzait és illusztrált köteteit állították ki. 
A másik helyszín a Szolnoki Művésztelep. Annak Kert Galériájában a legújabb sorozat, a 2024 óta készülő Szóma széma kapott helyet.

– Ez utóbbi az emberi formát, a test torzóját helyezi fókuszba, mely a maga pusztaságában, a földi létbe érkezését és onnan távozását szimbolizálva került megfestésre – foglalta össze a sorozat mondanivalóját a kiállítást megnyitó Képiró Ágnes. A művészettörténész egyben a „Az emberi létezés testformái" című kiállítás kurátora is. – A címadás és a struktúra magában foglalja az alkotó közel négy évtizedes művészi pályájának főbb állomásait, a gondolatiságát és a léthez és az emberi testhez való viszonyát – emelte ki Képiró Ágnes.

Büszkék a szolnokiak, hogy a városban alkot

Ahogyan Képíró Ágnes fogalmazott: Verebes György több mint húsz éve vezeti a Szolnoki Művésztelepet, kiemelkedő művész és kiváló szervező.

Büszkék vagyunk rá, hogy a grafikus művészként végzett, festészeti nyelvét önállóan fejlesztő, a hazai kortársművészet kiemelkedő alakja, az őt széles körben ismertté tett képciklusait Szolnokon a művésztelepen kezdte készíteni

 – hangsúlyozta.

Szolnokot és Zentát a Tisza köti össze – és Verebes György

A művésztelepi megnyitón köszöntőt mondott Pogány Gábor Benő a Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke, valamint Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

– Zentát és Szolnokot a Tisza köti össze és Verebes György – mondta Lévai Anikó, aki a művészt idézve hozzátette: amikor Verebes György Szolnokra jött, megérezte a Tisza illatát, érezte, hogy hazaért.

– A most bemutatott három nagy sorozat által az alkotó egy belső életútba, vívódásba, fejlődésbe vezet be minket. Olyan őszinte ez, hogy az idővel megérkező bölcsességet mutatja, s látjuk benne magunkat is, a barátainkat, a szüleinket – méltatta a jószolgálati nagykövet.

Egy pelikánszobrot kapott ajándékba a festőművész

Lévai Anikó ajándékkal érkezett a tárlatmegnyitóra, amit egy személyes emlék felidézésével adott át az ünnepeltnek.

– Amikor Szolnok 900 éves volt, osztálytársaimmal egy versenyre készültünk, ott tanultuk meg, hogy a város szimbóluma a pelikán. Ez a madár, ha nincs élelem, akkor a saját testéből táplálja a kicsinyeit. A város is sok megpróbáltatáson esett át, de mindig túlélt, ezért méltó szimbólum – mesélte, miután egy pelikánszobrot adott az ünnepeltnek.

Kötetben foglalták össze a művész pályáját

A két helyszínes kiállításhoz kapcsolódóan, annak címével azonosan megjelent a Kortárs Szolnok katalógus-sorozat ötödik kötete, mely Verebes György eddigi művészi pályáját összegzi.

A kiállított alkotások a Kert Galériában június 21-ig, a Damjanich János Múzeumban augusztus 3-ig tekinthetők meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában