Megható történet

2025.06.17. 12:25

Vérző arccal indult haza balesete után a szolnoki nő, aki este tízkor váratlan üzenetet kapott

Egy meleg, júniusi délelőtt, a város egyik legforgalmasabb részén történt valami, ami újra hitet adhat abban, hogy a hétköznapi hősök igenis léteznek és köztünk járnak. A jószívű fiatalok Szolnokon nem kérdeztek sokat, csupán önzetlenül segítettek, miután egy idős hölgy a földre zuhant, és onnan felállni már nem tudott.

Június 13-án pénteken egy nyugdíjas pedagógus történetére figyeltek fel többen is egy szolnoki nyilvános csoportban. Az idős hölgy a Hild János tér közelében lévő gyógyszertár előtt sétált, amikor hirtelen elesett és megütötte magát. Sérülései miatt egyedül nem tudott felállni, azonban a jószívű fiatalok Szolnokon éppen időben érkeztek a helyszínre.

 jószívű fiatalok Szolnok
A jószívű fiatalok Szolnokon nyújtottak segítő kezet egy nyugdíjas hölgynek
Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A jószívű fiatalok Szolnok utcáin cselekedtek

Hírportálunkat a nyugdíjas pedagógus úgy tájékoztatta, hogy a gyógyszertár előtt hatalmasat esett. Bár a talaj felülete egyenes volt, gerincproblémái miatt lábát nem tudta úgy emelni, ahogyan azt kellett volna. Több helyen is megütötte magát, az orra is eltörhetett és vérzett, valamint a kezében is fájdalmat érzett.

– Nem bírtam egyedül felállni, mert a karomat is megütöttem, összetörtem az arcomat, szemüvegemet három darabra – mesélte a hölgy.

Úgy fogalmazott, hogy ilyenkor az ember rögtön azt nézi, hogy vajon látta-e valaki az esetet. Remélte, sőt muszáj volt, hogy valaki észlelje a történteket, ugyanis felállni nem tudott. Ahogyan felnézett, egyetlen embert látott a távolban, aki éppen felé közeledett. 

Egy fiatal férfi volt, aki azonnal a hölgyhöz sietett, segítő kezet nyújtott számára és szerette volna felhúzni a földről. Azonban mivel csuklója is megsérült, így nem tudták ezt végrehajtani. Ezért a fiatalember a nő mögé ment, és a hónalja alá nyúlva felemelte őt. Mindeközben egy másik férfi is odasietett hozzájuk, aki szintén segített a bajba jutott pedagógusnak.

A fiatalok mentőt szerettek volna hívni az elesett hölgyhöz, azonban ő kérte, hogy ne tegyék. Ennek ellenére egy kis ideig még vártak vele, majd mikor látták, hogy képes lesz továbbindulni, elváltak útjaik. Ezután a pedagógus a helyi plázába ment, ahol a mosdóban megmosta az arcát, borogatást tett rá, majd elindult a buszpályaudvarra, ahol már barátnője támogatta tovább.

Egy láda cseresznyével szeretné meghálálni a segítséget

Másnap egy térségi csoportban osztotta meg történetét. Bejegyzésében kiemelte, hogy örülne, ha a fiatal férfi felvenné vele a kapcsolatot, mert szeretné meghálálni kedvességét és segítségét egy láda nagykörűi cseresznyével.

Szívembe zártam, mindig emlékezni fogok erre a pillanatra, hogy segített. Megnyugtató volt a jelenléte, amikor a földön ücsörögtem, és a kezét nyújtotta felém

– mesélt a pedagógus arról a háláról, amit a kezet nyújtó férfi felé érez.

Bejegyzése célba ért, ugyanis vasárnap este 10 óra után kapott egy üzenetet. A jószívű fiatalember jelentkezett.

– Úgy örültem, rögtön üzentem, hogy szeretném a megígért cseresznyét átadni, mikor jön? Még nem válaszolt, szerintem nem is fog. Önzetlenül segített – mondta az idős hölgy, aki szeretné, ha átadhatná ajándékát a nemes segítőnek.

Egy pedagógusnak segítettek a fiatalemberek

A földre zuhant hölgy egy nyugdíjas pedagógus, aki bár már több mint tíz éve nem tanít, nagyon szereti a gyerekeket és fiatalokat. Mindig is szeretett velük dolgozni és tanítani őket. Ugyan matematika és rajz szakos tanár volt, de az irodalom is közel állt szívéhez. 

Ennek okán vezetett: 

  • szakköröket, 
  • színjátszó csoportot, 
  • és táncot is tanított például alapítványi bálokra. 

És most, amikor bajba került, a fiatalok csendben, de határozottan bizonyították, hogy miért is olyan hálás feladat tanítani és nevelni. Reméljük, hamarosan a hálás hölgy átadhatja a köszönetét kifejező cseresznyéket is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában