2025.06.20. 19:55
Az utolsó pillanatban látta meg a szolnoki édesanya, mi indult el a hároméves gyermeke felé
Néhány centiméter. Ennyin múlt, hogy egy három esztendős pici gyermek nem lett egy súlyos baleset elszenvedője. A kisfiú édesanyja számolt be a közösségi oldalon a szolnoki esetről, gondolatait figyelemfelhívásnak szánta, elsősorban a rollerrel közlekedőkhöz szólt.
Majdnem újra baj lett. Kicsin múlott, hogy nem gázolt el egy kisgyereket egy elektromos rollerrel közlekedő a minap Szolnokon. Az eset a közösségi oldalon látott napvilágot, mely sokakban ismét felháborodást váltott ki.

Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció
Centiken múlt a súlyos baleset
– Kérlek, figyeljünk jobban egymásra – különösen a gyerekekre a járdán – kezdte minapi bejegyzését egy fiatal édesanya a SZOLNOKON HALLOTTAM NYILVÁNOS csoportban a Facebookon. Ahogy a hölgy írta: kedden majdnem komoly baleset történt vele és gyermekével, amit azért oszt meg, hátha más is tanul belőle.
– Lakóövezeti járdán sétáltam a hároméves kisfiammal, aki kismotorozott előttem. Egyszer csak egy elektromos rolleres nagy sebességgel szó nélkül húzott el mellettünk, centikkel a fiam mellett, pont abban a pillanatban, amikor ő egy kicsit jobbra mozdult. Egy hajszálon múlt, hogy nem történt baleset – számolt be az ijesztő pillanatokról a hölgy.
Figyeljenek jobban a rollerrel közlekedők!
– Tudom, sokan közlekednek rollerrel vagy biciklivel, és ez teljesen rendben van – de a járdán gyerekek, idősek, kiszámíthatatlan mozgású emberek is közlekednek, nem csak felnőtt gyalogosok. Ezért kérek mindenkit, ha gyalogos területen közlekednek, főleg lakóövezetben,
- lassítsanak le;
- adjanak hangjelzést;
és legyenek különösen figyelmesek, ha kisgyereket látnak – írta az anyuka.
Hozzátette: egy másodpercnyi odafigyelés sokat számít – egy gyerekélet pedig mindennél fontosabb.
Bejegyzése nagyon sokakat „megmozgatott", számos hozzászólás olvasható a posztja alatt. Legtöbben felháborodásukat fejezték ki, sokak tapasztalata szerint a rolleresek túl merészek, meglehetősen gyorsan közlekednek, s alkalmanként nem figyelnek eléggé a többi közlekedőre.
A járdán ütött el egy kislányt egy kerékpáros
Egy másik édesanya is megosztotta saját tapasztalatát, ami nem volt annyira szerencsés mint a fenti eset.
– A mellettem sétáló (nem ugrabugráló) 10 éves kislányomat pár hete ütötték el a Szapáry úton biciklivel a járdán, úgy hogy a másik oldalban ott a kerékpárút. Az arca és az ínye sérült, de szerencsére nem lett nagyobb baj – emlékezett vissza a hölgy, aki hozzátette: sajnos szinte rendszeresek a hasonló balesetek.
Hogyan lehet szabályozni mindezt?
A rolleres közlekedés témájával hírportálunkon is sokszor foglalkoztunk már. Beszámoltunk sajnálatos balesetekről és a közelmúltban szakembert is kérdeztünk arról, hogy milyen szabályozás készül, és hogyan fogják végre keretek közé szorítani ezt az újhullámos közlekedési módszert.