2025.06.11. 17:04
Javaslatcsomagot dolgozott ki a szolnoki FIDESZ-frakció a város működési stabilitása érdekében
Szolnok gazdálkodásának stabilizálása a legfontosabb feladat. Jelentették ki a szolnoki FIDESZ-frakció tagjai a június 11-én tartott sajtótájékoztatójukon, ezért konkrét lépéseket sürgetnek a június 16-i közgyűlésen. Javaslatcsomagot állítottak össze, melyet eljuttattak a hivatal vezetőségéhez is.
A szolnoki FIDESZ-frakció június 11-én délelőtt sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentették, a június 16-i közgyűlésen olyan javaslatokat terjesztenek elő, amelyek célja Szolnok város működésének megerősítése és hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása. A sajtóeseményen Töreki András frakcióvezető, és Fejér Andor Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának városüzemeltetési és városfejlesztési tanácsnoka hangsúlyozták, hogy a város költségvetési helyzete megköveteli az olcsóbban fenntartható hivatali struktúrát, és egy takarékosabb működés kialakítását, melyben a város, az itt élő emberek érdekei az elsődlegesek. Kiemelték, hogy az idei évre tervezett bevételek jelentős része nem teljesült, a működőképesség fenntartása pedig szerintük a jelenlegi polgármester, Györfi Mihály részéről nem élvezett kellő prioritást. Ezért a FIDESZ-frakció önálló intézkedési csomagot állított össze, amelyet eljuttattak a hivatal vezetéséhez, és a közgyűlés elé terjesztenek.

Fotó: Nagy Balázs
A szolnoki FIDESZ-frakció által összeállított javaslatcsomag három fő pilléren nyugszik:
- Kiadáscsökkentés és a bevételek biztosítása
A frakció szerint a hivatali struktúra átalakításával már 2026-ra mintegy 200 millió forintos megtakarítás érhető el. A cél egy olcsóbban fenntartható, takarékosabb működés kialakítása. A kiadáscsökkentés mellett kulcsfontosságúnak tartják, hogy a város ne mondjon le a tervezett bevételekről – ennek érdekében további javaslatokat várnak Györfi Mihály polgármestertől.
- Szerződések felülvizsgálata
A FIDESZ-frakció kezdeményezi, hogy a közgyűlés illetékes bizottsága vizsgálja felül azokat a szerződéseket, amelyeket a polgármester hivatalba lépése óta kötött. Amennyiben ezek nem indokoltak, a felbontásukat is javasolják.
- A testület működésének megerősítése
A frakció célja a közgyűlés munkájának normalizálása és méltóságának helyreállítása. Ehhez szigorítanák a szervezeti és működési szabályzat vonatkozó rendelkezéseit, hogy visszaszorítsák a politikai jellegű színjátékokat, és biztosítsák a képviselő-testület érdemi működését.
A sajtótájékoztatón a frakció egyértelművé tette: a város és az itt élő emberek érdekeit tartják elsődlegesnek, ezért konkrét és takarékos megoldásokat sürgetnek, amelyek stabilizálhatják Szolnok gazdálkodását és működését.