2025.06.09. 12:22
Évente több pókot is megeszünk álmunkban, de van aki ébren teszi mindezt, csak hogy egy kihívást teljesítsen
Vajon meddig mennek el az emberek a figyelem felkeltéséért és a like-okért? Melyek voltak az eddigi legveszélyesebb és legbizarrabb TikTok kihívások? Nem egyszerű, de megpróbáltuk összeszedni.
Az utóbbi években olyan TikTok kihívások terjedtek el, amely nem csupán veszélyesek, de konkrétan halálos kimenetelűek is lehetnek. A közösségi média lájkokra és nézettségre épülő világa sajnos nem csak ártatlan táncvideókat és főzési tippeket kínál, hanem egy olyan, egyre sötétebb szegmensét is megmutatja, amelyben gyerekek, fiatalok – és bizony figyelemre vágyó felnőttek - veszítik életüket egy-egy rövid videó kedvéért.

Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció
Az első TikTok kihívás még nemes célból indult
Az egész őrület 2014-ben az úgynevezett Ice Bucket Challenge-el kezdődött. Egy ártalmatlan kihívás, ami az ALS nevű betegségre hívta fel a figyelmet, és mindössze annyit kellett tenni, hogy az ember vagy magát, vagy mást nyakon öntött egy vödör jeges vízzel A kezdeményezés mögé világsztárok is beálltak, megmutatva, hogy a közösségi média jó ügyek szolgálatába is állítható. Az ezt követő években azonban egyre több olyan kihívás terjedt el, amelynek célja nem a figyelemfelkeltés vagy közösségépítés volt, hanem sokszor önveszélyes, vagy másokat veszélyeztető mutatványok végrehajtása – pusztán a „menőség” és a virális tartalomgyártás kedvéért.
BlackOut Challenge – az egyik legsötétebb kihívás
A legveszélyesebb kihívások közé tartozik a Blackout Challenge (magyarul: ájulásos kihívás). Lényege, hogy a résztvevők addig tartják vissza a lélegzetüket, vagy szorítják el a nyakukat, míg el nem ájulnak. A TikTokon euforikus élményként hirdették, azonban a valóság többször vett tragikus fordulatot. Világszerte több mint húsz gyermek halt bele, köztük egy 15 éves magyar fiú, Ádám, aki 2023 júliusában próbálta ki a kihívást egy baráti találkozón, és soha többé nem tért magához. A barátai sokkot kaptak, a családja pedig azóta is választ keres a miértekre.
Antihisztamin, mosókapszula – és fahéj
Szintén széles körben elterjedt volt a Benadryl Challenge, amely során a résztvevők nagy mennyiségű vény nélkül kapható antihisztamint vettek be hallucinációk kiváltása céljából. A trend kis híján itthon is szedett áldozatot . A Tide Pod Challenge az egyébként mérgező anyagokat is tartalmazó mosókapszulák lenyelésére buzdított. A Tide cég annyira kiborult miatta, hogy ellenkampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre.
Még a fahéj sem ártalmatlan
A Cinnamon Challenge (fahéjkihívás) során a résztvevők egy evőkanál fahéjat próbáltak lenyelni. Ez nem tűnik veszélyesnek, hiszen „csak fehéj” ám az ártalmatlan növényi örlemény súlyos légúti problémákhoz és fulladáshoz vezethet.
A vonat-szelfi kihívásnak itthon is volt halálos áldozata
A közösségi oldalakra feltöltött extrém „vonatszelfik” már korábban is szedtek áldozatokat világszerte, de sajnos magyar vonatkozása is van a dolognak. 2022 áprilisában Sárospatakon egy 16 éves fiú halt meg, amikor felmászott egy álló teherkocsi tetejére, hogy fotót készítsen magáról, melynek következménye az lett, hogy a vasúti felsővezetékből áthúzó áram végzett vele. A cél az lett volna, hogy egy „vagány” TikTok-tartalom legyen belőle. Az nem lett. Élethosszig tartó gyász és trauma a hozzátartozóknak viszont igen.
A tűzzel nem szabad játszani!
Talán ez az egyik első fontos dolog, amit megtanítanak az embernek gyerekkorában. Ne nyúlj a konnektorba, ne játssz a tűzzel! Ezt valahogy zsigerből is tudni kellene, de úgy látszik, hogy egyesekből mára kiveszett az ősi ösztön, mint ahogy a józan paraszti ész is. A különböző „tüzes kihívások” is jócskán szedték áldozataikat, és most Magyarország is beleírta magát a TikTok történelem eme sötét fejezetébe.
Jöjjenek a legextrémebb TikTok kihívások
Ha a fentieken túltettük magunkat, akkor jöjjenek a még mélyebb bugyrai a közösségi média hatásának. A teljesség igénye nélkül emlékezünk meg a legextrémebb TikTok kihívásokról, amelyekkel semmilyen más célja nem volt a posztolónak, csak hogy nőjön a like-ok, kommentek, és követők száma:
- tücskök-bogarak-pókok, nyers hús, nyers máj és hasonlók fogyasztása
- nyilvános wc-k, kilincsek nyalogatása (főleg Covid idején volt „menő”)
- radírral dörzsölni a bőrt, amíg égési sérülés nem lesz belőle
- „skull breaker”, amikor ketten oldalról kirúgták a középső ugró személy lábát
- superman kihívás – a legendás pózban csapódni dolgoknak
- Csirkehúst főztek köhögés elleni szirupban – extrém mérgezést okoz
- Mozgó autóból kiszállva táncoltak mellette – néha elütötte őket a saját autójuk vagy másik autó
- láncfűrésszel játszadozni testközelben
A tanulság egyértelmű
Lehet, hogy nem helyénvaló az irónia - de talán ez is egyfajta védekezési reflex. Mert tényleg nehéz elhinni, hogy valaki jó ötletnek tartja, hogy a fenti kihívások bármelyikének eleget tegyen – és mégis.
A tanulság egyértelmű: az internet és a közösségi média nem játék – főleg nem gyerekek kezében. A kihívásokat kitalálók felelőtlensége, a népszerűségre hajtó algoritmusok vak működése, valamint a kortárs nyomás együttesen olyan robbanásveszélyes elegyet alkotnak, amelynek újabb és újabb áldozatai lesznek, ha nem teszünk valamit. A veszélyes TikTok-kihívások elítélendők – nem csak morálisan, hanem társadalmi szinten is.
Mit tehetünk szülőként, hogy megvédjük a gyermekünket?
Fontos, hogy ne eltiltsuk őket a közösségi médiától, hanem értő figyelemmel kísérjük, hogy mit néznek, mit követnek, mit tartanak „viccesnek” vagy „menőnek”. Meg kell tanítanunk őket különbséget tenni a szórakozás és az önveszélyes viselkedés között. Fel kell hívnunk a figyelmüket arra, hogy nem minden érdemes az utánzásra, csak azért mert sok like-ot kap. Magyarázzuk el, hogy ezek mögött a cselekedetek mögött nincs valódi érték - a like, a komment, a követő - még ha egyeseknek egy szinten pénzt is hoz - nem lehet elég ok arra, hogy ésszerűtlen kihívásokba belemenjenek. Emellett szülőként bátran élhetünk a bejelentés lehetőségével, ha veszélyes tartalmat látunk.