2025.07.05. 10:12
Mintegy 50 méter hosszan húzódik Fegyvernek új látványossága – galériával
Fegyvernek szívében egy bájos, új látványosság fogadja az arra járókat. Mészáros Ildikó hónapok kemény munkájával szemeket gyönyörködtető és szíveket melengető alkotásokkal színesítette meg a fegyverneki Ifjúsági Park barátságtalan, szürke betonkerítéseit.
Mészáros Ildikó fegyverneki alkotó, aki verset, novellát, mondókát ír; magáénak tudhatja az Irodalmi Rádió legjobb szerzője szépirodalmi díját, majd 2018-ban ugyanitt a Prima Díj megyei díjazottja lett. Szerencsére azonban nemcsak tollforgatóként aktív hanem kreatív alkotóként is sokoldalú. Szeret rajzolni, festeni, és különösen szívügyének tekinti a gyerekekkel való foglalkozást. Ez utóbbi motiválta abban is, hogy a fegyverneki Ifjúsági Park betonkerítését kicsi újragondolja.

Fotó: Mészáros Ildikó
Mészáros Ildikó megfesti a Maci Színházat
Az ötlet egy fegyverneki szavalóverseny után született, ahol Ildikó zsűritagként vett részt. Egy színművész – a zsűri elnöke – megjegyezte, milyen tehetségesek a fegyverneki gyerekek, és milyen sokat jelenthetne számukra, ha valódi színpadon mutathatnák meg magukat. Ildikó fejében ekkor született meg a gondolat: „Miért ne lehetne egy kis színpadot csinálni a gyerekeknek?”
A gondolatot pedig hamar követték a tette. A megfelelő helyszín már megvolt, az önkormányzat is lelkesen támogatta az ötletet, így már csak egy kis technikai „továbbképzésre” volt szükség, hiszen betonfalra festeni egészen más, mint vászonra.
Hát az eleje olyan, amilyen, mert még életemben betonra nem festettem csak vászonra, úgyhogy azt sem tudtam, hogy hogy kell lealapozni, mivel kell festeni. De egyre jobban rájöttem, hogy hogy kell ez csinálni, hogy ott maradjon rajta is, meg mutasson is
– mesélt a kezdeti nehézségekről Ildikó, aki eredetileg „csak” 10 métert tervezett lefesteni a betonkerítésből – de aztán mégis több mint 50 lett belőle.
Jöttek lefelé a futballpályára a gyerekek, hogy Ildi néni tessék már még ezt is lefesteni, nekem ez a kedvencem, akkor ezt is tessék már lefesteni - és hát ugye Ildi nénit könnyű táncra hívni, hogyha ezt akarja, és akkor mindig egyre több képet festettem.

Fotó: Mészáros Ildikó
A folyamat több, mint 3 hónapig tartott: a betonfalakról először lekaparta a mohás betonfelületet, lealapozta, fehér festékkel átkente, majd megrajzolta és kifestette a mintákat. De mivel nincsen színház színpad nélkül, bizony azt is el kellett készíteni. Ez raklapokból, színesre festve, hangjegyekkel, macikkal és egyedi figurákkal díszítve készült el Ildikó fiának lelkes közreműködésével. A mindenféle időjárási viszontagságnak ellenálló, strapabíró ülőalkalmatosságokat pedig a helyi gumis segítségével fogják megoldani. Így már igazán „kerek” lesz a színház és tényleg sokkal inspirálóbb környezet lehet a fiatal versmondóknak, vagy színészpalántáknak.
A fegyverneki ifjúsági park betonkerítése
Fotók: Avar VandaÖnálló látványossággá vált a fal
A Maci Színház és a fegyverneki futballpálya körül lévő vidámra pingált betonkerítés igazi látványosság lett a városban, amit már csak azért is szívesen látogatnak, mert bizony várják a folytatást. S hogy lesz-e? Ildikó erre azt válaszolta, hogy egyelőre most a kapuig van lefestve a kerítés, de a másik oldal is „úgy kívánná”, ezért ha nem lesz ilyen meleg, akkor ő bizony bevállalja. Közben persze megszaporodtak az egyéb felkérések is, hiszen nem csak a helyi focisták kérték fel még egy-két fal kidekorálására, de a katolikus óvodába is szeretettel invitálták, hogy varázsoljon ott is vidám képeket az óvoda falaira.