Szajol

2018.12.15. 20:13

A hó betakarta, de „leleplezték” a felújított szajoli útszakaszt

Közel 820 millió forintból a közelmúltban befejeződött a 4-es számú főút négysávos, mintegy 5,4 kilométeres szakasza útburkolatának felújítása Szajolnál. A forgalomnak átadott 2x2 sávos új aszfaltcsík ünnepélyes avatására szombaton került sor.

Mészáros Géza

Fotó: Mészáros János

A 4-es számú főút szajoli 2x2 sávos szakasza hazai forrásból újult meg. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a STRABEL Konzorcium nettó 818 millió 900 ezer forintból végezte el a beruházást, amelyre 130 nap állt a rendelkezésére. A munkálatok során megújult a vasúti felüljáró is.

A Szajolban megtartott ünnepélyes átadáson a vendégeket Piroska Miklós, a megyei közgyűlés elnöke, Szöllősi József szajoli és Szalay Ferenc szolnoki polgármesterek köszöntötték, majd dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője mondott avatóbeszédet, Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója pedig a fejlesztés részleteit ismertette.

Az esemény alatt végig esett a hó, fehérbe öltöztetve az ünnepeltet. A felszólalók mindegyike ezért röviden foglalta össze a mondandóját a nyirkos, hideg időben. A beszédek egytől egyig a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés előnyeit emelték ki: a környező települések közötti gyorsabb és biztonságosabb átjárást.

Többször elhangzott, hogy a 4-es számú főút gyorsforgalmi úttá átépítése több szakaszon is javában zajlik, így a térségből a fővárosba, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre és az M0-sra, ahonnan az egész ország területére elérhető autópályák vezetnek, jelentősen lerövidül az útidő.

Fotó: Mészáros János

Mindeközben a 4-es főút felújított szajoli szakaszánál közlekedő járművek az új aszfaltburkolatot megtakarították a hótól, láthatóvá tették, ezáltal a maguk módján leleplezve a felavatott útszakaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában