Kétpó

2018.09.20. 13:55

A kamionosok is ráleltek a könnyebb útra, kész átjáróház lett Kétpó

Kamionok, pótkocsis teherautók mögött porzik az út Kétpó határában. A helyiek pedig hol a napi forgalom, hol az aszfalt állapota miatt panaszkodnak.

Szilvási Zsuzsa

Sok esetben az autó kerekei sérülnek a rossz állapotú út miatt. Képünk illusztráció.

Fotó: Csabai István

„A régi mezőtúri út”. Csak így nevezik a helyiek a szóban forgó utat, amely egyszerre áldás és átok számukra. Áldás, hiszen nem kell kiautózniuk a 46-os útra, hanem ezen keresztül alig néhány kilométer, és elérik Mezőtúrt. Ugyanez azonban átok is számukra.

Egyre többen fedezik fel ugyanis ezt a rövidebb utat, köztük jó néhány kamionos is.

– Egykor ez az út kötötte össze Kétpót a várossal, s az elmúlt években, évtizedekben tényleg csak azok használták, akik a két település között akartak közlekedni – magyarázza egyik olvasónk, aki naponta ezen a szakaszon jár munkahelyére.

– Az utóbbi időben azonban alaposan megnövekedett a forgalom. Ennek pedig két oka van. Egyfelől nagyon sok mezőgazdasági területet itt lehet megközelíteni, így a hatalmas munkagépekkel, traktorokkal, pótkocsis teherautókkal ezen az úton járnak a gazdák.

– Régen, amíg a kis Zetorokat nyűtték, még nem volt baj, de manapság már modern és igen súlyos gépeik vannak, amelyek bizony, tönkreteszik az aszfaltot.

– Másrészt pedig legalább ilyen nagy gond, hogy a kamionosok felfedezték maguknak az utunkat. Rájöttek ugyanis, hogy errefelé könnyebb megközelíteni a Mezőtúr határában lévő ipari parkot. Igaz, kicsit zötyögősebb, de egyszerűbb.

– Így aztán a korábban csendes falunk mostanában kész átjáróház, sokszor féltjük kiengedni a gyerekeinket a faluszéli utcán.

Úgy tűnik, erre korábban senki nem számított. Mostanra azonban itt-ott szinte járhatatlanná vált az út.

Sok esetben az autó kerekei sérülnek a rossz állapotú út miatt. Képünk illusztráció.
Fotó: Csabai István

Kátyú kátyú hátán, lassan már nincs is mit kerülgetni – teszi hozzá Sz. István, akinek autója az évek során több kisebb-nagyobb sérülést is elszenvedett a rossz úton.

– Előbb a felni bánta, nem sokkal később pedig a lengéscsillapító ment tönkre. Sok százezer forintos károm keletkezett már emiatt, de nem vagyok egyedül, számos ismerősöm is hasonlóan járt.

– Ha esik az eső, azt se látjuk, hogy mekkora kátyú terül el a tócsa alatt, de ilyenkor, száraz időben se sokkal jobb a helyzet. Főleg sötétedés után gondolom meg kétszer is, elinduljak-e.

– Persze tudjuk, hogy rengeteg a rossz állapotú út, a miénk meg az alacsonynál is alacsonyabb rendű, de ha így folytatódik, hamarosan visszaminősíthetik földúttá.

Korlátozásra lenne szükség

– Valóban sok bosszúságot okoz a régi mezőtúri út állapota számunkra, illetve több buszt is érint, amelyek ezen keresztül közlekednek a város felé – erősíti meg Keresztes Péter, Kétpó polgármestere.

– Nyilvánvaló, hogy a magasabb rendű utak felújítása, karbantartása elsőbbséget élvez, szeretnénk azonban, ha előbb-utóbb ez a szakasz is sorra kerülne, és legalább a nagyobb folytonossági hiányokat megszüntetnék. A későbbiekben pedig talán az jelenthetne megoldást, ha megfelelő súlykorlátozást szabnának ki az illetékes szervek erre az útra, és azt szigorúan be is tartatnák.

– Ennek érdekében egyeztetéseket kezdtem, s nagyon remélem, hamarosan eljön az idő, amikor biztonságosabban és kényelmesebben közlekedhetünk majd Mezőtúrra a hátsó úton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában