JÁSZKUNSÁG

2018.07.15. 06:55

Állami támogatással szerezhetnek jogsit a fiatalok

A B kategóriás járművezetői engedély megszerzéséhez nyújt támogatást az állam. Július 1-től a húsz évnél fiatalabbak visszakapják a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját. De vajon ez megnöveli a fiatal tanulók számát?

Czakó Nóra

Kérdés, hogy az a támogatás megnöveli-e a fiatal tanulók számát Képünk csak illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése átlagosan 200 ezer forint annak, aki autót szeretne vezetni. A KRESZ-tanfolyam 20–30 ezer, a vizsga pedig 4600 forintba kerül.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár. Vadas Attila a szoljon.hu-nak elmondta, nagyon jó, hogy bevezették ezt a támogatást.

A szolnoki Sprint Autósiskola vezetője és szakoktatója hozzátette, ez megadja az első lendületet a jogosítvány megszerzéséhez.

– A visszakapott pénzből ugyanis a tanuló már rögtön el is tudja kezdeni a vezetést, utána pedig két éve van rá, hogy megszerezze a jogosítványt. Ez idő alatt szépen apránként ki tudja fizetni az órákat – fejtette ki.

– Azért a húsz év alattiakat támogatják, mert a fiatalok könnyebb munkába állását szeretnék ezzel segíteni, hiszen ma már minden szakmához kell jogsi. De biztosan olyanok is igénybe veszik, akiknél a szülők nem tudnak besegíteni anyagilag. Most még az elején vagyunk, de érezhető az érdeklődés, mert jönnek és kérdezik, hogy tényleg így van-e, mert akkor igénybe vennék.

– Készítettünk is egy rövid tájékoztatót és ha látjuk a beiratkozásnál, hogy húsz év alatti a jelentkező, odaadjuk neki. Ez a mi érdekünk is, hiszen így több tanuló jelentkezik majd.

– Jelenleg nálunk a vezetni vágyók nagyjából húsz százaléka húsz év alatti, de ez az arány a támogatás hatására biztosan emelkedni fog – tette hozzá Vadas Attila, aki elárulta, a fiatalokat könnyebb vezetni tanítani, egyrészt mert jobb a mozgáskoordinációjuk, másrészt mert a számítógépes KRESZ-vizsgáztatásnál könnyebben kezelik a gépet.

– Hátránya is van azonban a fiatalságnak, mert ha például a szülő fizeti a tanfolyamot, tehát nem a diák dolgozott meg azért a pénzért, akkor nem biztos, hogy komolyan veszi. Nem ez a többség, de olyan is előfordul, hogy a szülő akarja, hogy a gyermeke megtanuljon vezetni, amikor elérte a megfelelő kort.

– Ilyenkor kicsit kínlódás a vezetés, pedig minden fiatalnak meg kell értenie, hogy aki jogosítványt akar, az életéről határoz. Elég ugyanis egy rossz döntés, és máris megtörténhet a baj – hangsúlyozta a szakoktató.

Bana Béla, az Index Autósiskola elméleti oktatója is jónak tartja az új rendeletet, hiszen szerinte a mai világban már szinte elengedhetetlen egy B kategóriás jogosítvány megszerzése.

Kérdés, hogy az a támogatás megnöveli-e a fiatal tanulók számát
Képünk csak illusztráció
Fotó: Shutterstock

– Az elméleti vizsga letételéhez nagyfokú anyagi segítséget nyújt az támogatás, de sok esetben nem fedezi a teljes költségeket, kivéve ha az autósiskola valamilyen akciót hirdet. Ha pedig a tanuló nem megy át elsőre a vizsgán, ami gyakran előfordul, hiszen nagyon nehéz, akkor végképp nem térül meg az összes kiadása – tudtuk meg Bana Bélától.

– Az azonban pozitív, hogy ezzel motiválják a fiatalokat, hiszen véleményem szerint minél hamarabb szerzi meg valaki a jogosítványt és aktívan gyakorolja is a vezetést, annál magabiztosabb lesz.

– Nálunk egyébként a tanulók között lényegesen több a húsz év alatti, ez azonban korábban is így volt. Már régóta megfigyelhető, hogy egyre több fiatal jelentkezik. Most különösen megugrott a tanulóink létszáma, azonban nem biztos, hogy a támogatás hatására, ugyanis a nyári szünet elején mindig többen jelentkeznek – fűzte hozzá.

Harminc napon belül visszautalják

A visszatérítés akkor is igényelhető, ha a tanuló online végzi el a tanfolyamot, valamint ha elsőre nem megy át a vizsgán. Egy a lényeges, hogy a sikeres KRESZ-vizsga időpontjában még nem töltötte be a 20. életévét. Ha a tanuló a KRESZ-vizsga után nem vesz részt rögtön gyakorlati oktatáson, akkor is visszaigényelheti a pénzt. Viszont fontos, hogy két éven belül meg kell szereznie a vezetői engedélyt, különben vissza kell fizetnie az államnak a visszakapott összeget. Ha a tanuló letette a KRESZ-vizsgát, a Magyar Államkincstártól kérheti a visszatérítést, akár elektronikus úton is, és 30 napon belül visszautalják a pénzt, de nem az autósiskolának, hanem a diáknak. Jövőre azonban már csak 20 nap lesz az elbírálás ideje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában