ÁRAMKIMARADÁSOK

2018.03.21. 14:40

Hétfő estére mindehol helyreállt az áramszolgáltatás

A szombat éjjel, vasárnap hajnalban tomboló hóvihar számtalan településen okozott áramkimaradást a megyében.

Molnár-Révész Erika

A leszakadt vezetékek, kidőlt villanyoszlopok miatt összesen tizenhárom településen volt részleges vagy teljes áramkimaradás. A szolgáltatónak hétfő éjjelre sikerült mindenhol visszakapcsolnia az áramot.

– Hétfőn délután négykor sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást Örményes belterületén, így már akkor biztossá vált, hogy a hivatalt, az óvodát és az iskolát ki tudjuk kedden nyitni.

– A település másik, külső felében este hat óra körül kapcsolták vissza az áramot, így Örményes teljes területén helyreállt a szolgáltatás – mondta Török Tamás polgármester.

Tiszatenyő teljes területén vasárnap hajnal óta nem volt áram, mert a szombat éjjeli viharban két villanyoszlop is kidőlt a település határában. Emiatt hétfőn nem nyitottak ki az oktatási intézmények és a hivatal, de veszélybe került két nagy állattartó telep működése is. A lakásokban pedig tíz fok alá hűlt a hőmérséklet.

– Hétfőn délután sikerült az áramszolgáltató embereinek kijavítani a hibát, így már nincs gondunk az áramellátással. Településünkön minden intézményt ki tudtunk nyitni, és működtetni – közölte Tiszatenyő polgármestere, Kazinczi István.

A másik tizenegy megyei településen szintén hétfő délután, illetve késő este sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában