KÖZNEVELÉS

2018.03.20. 14:55

Az oktatásról tartottak fórumot Szolnokon, az egyetemen

Köznevelési fórumnak adott otthont kedden az egyetem főépülete.

Hartai Gergely

Fotó: Csabai István

Az eseményen az oktatást érintő legégetőbb kérdések is napirendre kerültek. – Szerettük volna közelebb hozni a kollégákhoz az oktatással foglalkozó szakembereket. Annak érdekében, hogy első kézből hallhassák azokat a terveket, amelyek összegzést adnak a mai köznevelés helyzetéről – mondta el lapunknak Földváriné Jeneses Katalin.

A Pedagógusok Szakszervezetének megyei elnöke szerint a köznevelés egyik legnagyobb gondja ma a pedagógushiány.

– A természettudományok, az idegen nyelvek és a testnevelés esetében különösen fennáll ez a probléma. Emellett említeném a gyerekek túlterheltségét, és a pedagógusszakma presztízsét is.

– Hozzá kell tenni azonban, ez némileg javult az életpályamodell kialakításával… – vázolta. A vezető a bérezésről elárulta, egyes tanárok bértábláit tekintve az tapasztalható, hogy sok esetben a diplomával rendelkező kollégáknak is ugyanannyi a bére, mint a kezdők garantált bérminimuma.

Az oktatás fontos kérdéseit vitatták meg a fórumon
Fotós: Csabai István

Dr. Palkovics László köznevelésért felelős államtitkár a leggyakrabban említett problémákról elmondta, a legelső a sorban az iskolai tananyag- és a pedagógus óraszám csökkentése. Ezeket követi például az intézmények önálló gazdálkodási joga is.

A politikus elismerte, a nemzetközi tanulói teljesítménymérést célzó PISA-eredmények rosszabbodtak, ám más mérések jelentős javulást vetítenek előre.

– Az értő olvasást mérő eredményeket tekintve a magyar gyerekek a hatvan mért országból a tizenharmadik helyen végeztek – összegezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában