Rákóczifalva

2019.04.23. 13:49

Életformájukká vált az állattartó hobbi a rákóczifalvi fiataloknak

Korunk fiataljait már nemigen hozza lázba a hagyományos életforma lehetősége, már a faluhelyen, kertvárosi környezetben élők is egyre inkább elszakadnak az állattartó, növénytermesztő életmódtól.

Kovács Berta

Dzsenifer, Ákos és a kis Bendegúz a mekegő kedvencekkel.

Persze kivételek mindig akadnak. A Rákóczifalván élő fiatal Lévai házaspár például egy igazi farmot álmodott meg magának kecskékkel, tehenekkel és egyéb állatokkal. Az évek során a pár állattal induló hobbi odáig terebélyesedett, hogy ma már „Rózsa Kecske Ranch” néven ismerik őket.

A városszéli Rózsa utcában található a portájuk, innen ered az elnevezés, az állatállomány zömét pedig a kecskék adják, van belőlük összesen 35 példány. Emellett tehenek, tyúkok, vietnámi malacok, kacsák, nyulak élik itt világukat, akad még két ló is.

A 21 és 25 éves fiatalnak igencsak meg kell terveznie időbeosztását, hogy az állatokra mindig jusson kellő idejük. A fiatalasszonyra, Dzseniferre ráadásul most anyai teendők is hárulnak: öt hónapos kisfiuk is kiköveteli magának a figyelmet.

A teendők zöme így Ákosra hárul, aki 12 órás műszakban a szolnoki vízműnél dolgozik, emellett gondozza állataikat. Feji mindennap a kecskéket és a teheneket, etet, istállót takarít, a tehéntejet személyesen hordja ki vevőiknek Rákócziújfaluba és Szandaszőlősre is.

A tejet fel is dolgozzák, kecskesajtot is készítenek. Ez leköti minden szabadidejüket, de cseppet sem bánják. Ákosék családja nem foglalkozott állattartással, csak kutyájuk volt, így maga sem tudná megmondani, honnan jött az a késztetés, hogy állatfarmot hozzon létre.

Még középiskolásként volt egyszer kecskéjük, azt fejte, 2012-ben, még érettségiző diák korában megpróbálkozott a sajtkészítéssel. Megtetszett neki ez a foglalatosság. Következő évben már intézte is az engedélyeket. A kecskék pedig megszaporodtak, ma már 17 kecskét fej géppel, nem is akárhogy.

Saját elképzelése nyomán kialakított a célra a munkát megkönnyítő emelvényt, ahol felsorakoznak az állatok, és amíg a gép dolgozik, addig kényelmesen elrágcsálnak egy kis takarmányt, amikor pedig kész a művelet, szép sorban, rutinosan visszamasíroznak lakóhelyükre.

Dzsenifer, Ákos és a kis Bendegúz a mekegő kedvencekkel.
Fotós: Mészáros János

De nemcsak a kecskék, három tehén is ad rendszeresen tejet. Tennivaló pedig a többi állat körül is akad.

– Korosztályomból egy fiatalt se ismerek, aki ezt az életformát választaná – árulta el Ákos. – Sok 40–50 éves látogatónk mondta már, hogy itt lenni a ranchon egy igazi életérzés.

– Nekünk ez teljesen természetes életforma, ezt szeretjük, ehhez ragaszkodunk, akkor is, ha ez azzal jár, hogy mire este végzek a fejéssel, már fekhetek is le, és reggel, mikor felkelek, ismét mehetek fejni.

– Hobbiként indult, ma már hobbinak sok, a megélhetéshez kevés. Próbálunk mindent magunknak megtermelni, van húsz hektárnyi földünk is, ahol a takarmány megterem.

A tej feldolgozásához kialakítottak egy kis házi üzemet, itt készül a túró, a vaj és a kecskesajt is.

Lévai Ákos a maga készítette kecskesajttal.
Fotós: Mészáros János

– Félnek az emberek a kecsketejtől, inkább a sajtot veszik, de sokan attól is ódzkodnak először – mesélte Ákos. – Sokszor volt már, hogy kínáltam valakinek, aki azt mondta, nem kéri, mert kecske. Amikor meg rábeszéltem, hogy megkóstolja, rögtön kért egy fél kilót…

– Az állatok szeretete nélkül ezt nem lehetne csinálni – jelentette ki Dzsenifer. – Valamelyik nap beszéltünk arról, mit csinálnánk, ha nem lenne ez a ranch. De már nem tudnánk elképzelni az életünket az állataink nélkül.

– A nagyszüleimnél is mindig voltak állatok, otthon édesapám rengeteget keltetett, tartottunk nyulat, tyúkot, otthon megszoktam a vele járó munkát. Az a vicces, hogy anyukám annak idején azért jött el Erdélyből, hogy ne kelljen tehenet fejnie, én meg önként ezt az életformát választottam – tette hozzá nevetve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában