Elhunyt a szolnokiak kedvenc árusa: „Kalács”

Persze, ennél jóval korábbra datálódik cimbiségünk, de akkor úgy gondolta, meglep e féltenyérnyi papírossal. A fekete, gyászkeretes, két, dongán sülő, kürtőskalácsként krisztusi keresztet formáló kártyán dr. Kalács Janiként ironizálja saját nevét Pogány János barátom.

„Saját halottam vagyok! Gyertek el, másképp én sem! Porszórás: 2070. július 6. Élt eddig + ami még ezután jön, azaz 117 évig” – áll a névjegyen. Jó vicc, amolyan „kalácsos”.

Ahogy ismerem, nem ment el Ő, csak egy újabb ugratásának vagyunk áldozatai. Igen, mi, mindazok, akik ismerték és kedvelték.

Merthogy a minapi közvélekedés úgy tudja, elhunyt.

Ha ez így lenne, akkor a közeljövőben nem lesznek megrendezve Szolnokon és a környező településeken a sport- és egyéb kulturális események. A labdás meccsek kezdete előtt a játékvezetők ugyanis nem a zsűriasztalhoz, hanem a nézőtérre tekintettek ki. Mert a kezdő-sípszójel az volt, hogy Kalács a méretes tálcáján hordozza körbe-körbe a parázs fölött sütött, cukrozott kályha-félcsöveket.

Nem ebből kellett volna megélnie, hiszen értékes diplomái is voltak. Nagy tudású, intelligens, szerfelett kellemes beszélgetőtárs volt. Cimbi, koma, barát... Volt? De keserves ezt ekképp kimondani!

Mindenesetre a 2070-es porszóráson ott leszek, a helyen, ahogy jelölted: Bükk-fennsík, Nagymező... Sok szeretettel és barátsággal Mézga Gézától!