FOGADJ ÖRÖKBE!

2018.05.20. 11:29

Ha szeretne egy hűséges társat, ezeket a mentett kutyusokat meg kell ismernie

Továbbra sem adjuk fel, szeretnénk, ha a sorsukra hagyott kutyák végre igazi otthonra és gondos gazdira találnának.

Szoljon.hu

A Kéz a Mancsért Egyesület gazdikeresői

Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Ezúttal a Kéz a Mancsért Egyesület által megmentett és gondozásba vett négylábúak közül mutatunk be öt kis szeretetgombócot. Jöjjenek is sorban!

Zulu

Zulut korábban is bemutattuk már, de sajnos még azóta sem talált rá az igazi. Pedig megérdemelné végre a gondtalan kutyaéletet, nem indult könnyen a sorsa. Alig múlt egyéves, mikor valaki elgázolta és magára hagyta, nem törődve komoly sérüléseivel. Az út szélén találtak rá a kis harcosra, kórházba került és szerencsésen felépült. Azóta pedig nagyon várja, hogy végre neki is saját családja legyen. Imád puszit adni, ölbe bújni, sétálni, játszani, meg néha kicsit rosszalkodni, de hát melyik kutya nem.

Amit még tudni érdemes róla:

2016. január 6-án születtett,

kis termetű, tacskó keverék,

lakásban és kertben is remekül érzi magát,

oltása, chipje rendben van,

ivartalan kan.

Zulu
Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Doxy

Ez a legényke Szolnokon a Tallin városrészt járta, mikor rátaláltak. Olyan gazdit keres, aki szereti a játékos ebeket, ugyanis ő ilyen. Más kutyákkal remekül elvan, viszont a cicákat nem kedveli. Biztos kerítéssel ellátott otthon kell neki, ahonnan nem tud meglógni, előző gazdájától elszökött.

Amit még tudni érdemes róla:

született: körülbelül 2016. november 1-jén,

ivartalanított kan,

lábszárközépig ér.

Doxy
Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Pumukli

Pumuklit Abonyban találták, nem volt jó állapotban, a bőre tele volt puklival, amiről később kiderült, hogy bőrgyulladás. Szerencsére a kapott antibiotikum helyrehozta és már eredeti szépségében tündököl a fiatalúr. Nagyon játékos eb és kicsit szeleburdi, az embereket imádja. Egyedüli kutyusnak ajánlott.

Amit még tudni érdemes róla:

született körülbelül 2017 május 22.,

magassága 50 cm,

súlya 25-30 kg,

ivartalanított kan.

Pumukli
Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Szilveszter

Szilvesztert még kölyökkorában örökbe fogadták, de nem sokáig érezhette magát otthon, visszaadták őt, mert megrágott egy kanapét, ennyi volt a bűne. Emberekkel elsőre bizalmatlan, ám percek múlva már le sem lehet vakarni, senki sem menekül a puszijaitól, ölbe bújik, szóval nagyon szeretetigényes. Benti kutyának való és olyan gazdinak, aki sokat tud vele foglalkozni, sétálni, játszani, szeretgetni. Szilveszter olyan kutya, aki nagyon igényli, hogy testileg-szellemileg is lefárasszák, különben talál magának más szórakozást, lásd kanapérágás, vagy ha az nincs, akkor a papucsokat is megkóstolja. Szóval aktív gazdijelöltek előnyben!

Amit még tudni érdemes róla:

születési idő körülbelül 2015. december 15,

magassága 42 cm,

hossza 45 cm,

Szilveszter
Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Gina

Gináról is írtunk már korábban, ő is régóta gazdikereső. Pedig egy szőrös nyugigombóc, csendes, békés természetű, imádja a simit, és ha vele foglalkoznak. Nagyon játékos, szeret labdázni, más kutyákkal pajtizik, de a macskákkal annyira nem jön ki, kergeti őket.

Amit még tudni érdemes róla:

született kb. 2015.11.01.,

súly: 20 kg.

Gina
Forrás: Kéz a Mancsért Egyesület

Ha bármelyik kutyus felkeltette az érdeklődését, szeretne örökbe fogadni, vagy tájékozódni, megteheti a Kéz a Mancsért egyesület elérhetőségein:

telefonszám: 06 30 731 8116

vagy az egyesület facebook oldalán privát üzenetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában