Jászkunság

2018.08.17. 11:29

Gyárakba csábítják a bolti eladókat megyénkben?

Hiába emelkedtek az utóbbi időben a kereskedelemben is a bérek, továbbra sem tolonganak a boltokban az eladók. A nagyobb üzletek még meg tudják tartani dolgozóikat, a kiskereskedelmi vállalkozásoknak azonban azzal is számolniuk kell, hogy nagyobb versenytársaik, a multik is elszipkázzák tőlük a munkaerőt. A bolti időbeosztás is sokakat elriaszt a pályáról, és inkább az iparban keresnek megélhetést.

Kovács Berta – Banka Csaba

A munkahelyváltáskor a legnagyobb vonzerőt a magasabb bérek jelentik a kisboltok alkalmazottjainak

Forrás: Shutterstock

– Mi nem tapasztaljuk, hogy átvándorolna tőlünk a munkaerő a gyártóüzemekbe – nyilatkozta megkeresésünkre Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

– De ahogy másokat is, úgy minket is érint a munkaerőhiány. Szerencsére eddig még mindig tudtuk pótolni a kieső dolgozókat, bár egy-két helyen csak nagyon nehezen, nem találni jelentkezőt. Például a zagyvarékasi pékségünkbe most is keresünk 3–4 dolgozót. De úgy gondolom, van elég eladó a megyében.

A kicsi, mindössze pár főt foglalkoztató boltokat sokkal inkább sújtja a probléma.

– A kis üzlet, még ha van is nagy vevőköre, eleve sokkal kisebb forgalmat bonyolít, mint a nagy áruházak, üzletláncok boltjai, így sokkal nehezebb kigazdálkodniuk már a megemelt minimálbért is – mutatott rá a szolnoki Marika, aki a kereskedelem sok területén megfordult már, és „régi róka” a szakmában.

– Így aztán nem csoda, ha a kicsiknek már a nagyobb, jóval magasabb bérrel kecsegtető üzletek is versenytársai. Egy-két fős boltot persze sokszor családi vállalkozásként üzemeltetnek, és jó, ha el is tud látni minden feladatot a rokonság.

– Ha nem, azzal is számolni kell, hogy lasszóval kell dolgozót fogni, és jellemzően pont nem a jó eladók jelentkeznek. Gyakran olyan fiatalok jönnek, akik nem motiváltak, csak épp némi pénzt akarnak keresni, nem hosszú távra terveznek, és mire betanítják őket, lehet, hogy már odébb is állnak oda, ahol egy-két ezressel több üti a markukat.

– A szakképzetlenek meg szívesebben választják a gyártóüzemek könnyű fizikai munkaköreit – osztotta meg az utóbbi időszak tapasztalatait Marika.

Az ipari termelő ágazat egyre növekvő munkaerőigényének hatásai érzékelhetők a jászsági kiskereskedelmi üzletekben is. Dr. Rédei István a Co-op Star Kereskedelmi Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, létező problémáról van szó, de a folyamat nincs drámai hatással üzleteikre.

Munkavállalóik is látják azt a rengeteg állásajánlatot, amely jelen van a térségben és sokan gondolják úgy, hogy egy – az addigiaktól teljesen eltérő – új területen próbálják ki magukat.

Mindez komoly fluktuációt is okozhat egyes üzletekben, de megfigyelhető az, hogy van munkaerő-visszaáramlás is a kiskereskedelmi ágazat felé. Előfordult már, hogy a munkaerőhiány időlegesen – néhány napon át – közvetlen nehézséget okozott egy-egy üzlet működtetésében, de képesek reagálni a kihívásokra.

A munkahelyváltáskor a legnagyobb vonzerőt a magasabb bérek jelentik a kisboltok alkalmazottjainak
Fotó: Shutterstock

Az egyértelmű, hogy jelenleg nehezebb munkaerőt találni, mint korábban. A munkaerőpiaci versenyképességet alapvetően meghatározza a bérezés.

– Nem véletlen, hogy komoly béremeléseket hajtottunk végre az elmúlt időszakban, illetve a béren kívüli juttatások rendszerét is áttekintettük – mutatott rá dr. Rédei István.

Várostól távol eső faluhelyen, ahol nincs sok munkalehetőség, a kisebb fizetést kapó eladók is jobban megbecsülik munkájukat.

Mint egy családanya is elmondta, neki sem az volt az álma, hogy eladó legyen, van is magasabb végzettsége, de így legalább helyben dolgozhat, nem kell ötven kilométerre eljárni, így reggel ő ébresztheti a gyereket, délután segíthet neki a tanulásban, a boltban családias a légkör, így az sem gond, ha el kell menni például szülői értekezletre, addig a tulajdonos beugrik helyette.

Ha gyárban dolgozna, az utazás és a műszakok miatt egész nap távol lenne. Persze a huszonéveseknek ez nem vonzó, ők a minél több pénze hajtanak, el is költöznek inkább a faluból.

Nem vonzó az időbeosztás

Az időbeosztás nehézségei is elhajthatják a dolgozókat az eladói pályáról, magyarázta Tóth Ágnes, aki nemrégiben épp emiatt váltott pályát.

– Nem szerettem a váltott műszakokat, ahol legutóbb dolgoztam, a vezetőség össze-vissza variálta az időbeosztásunkat, egy-két nappal előtte tudtuk meg, hogy a következő nap hogy jöjjünk.

– Szombaton nagy volt a hajtás, egykor bezártunk, de aztán még árut kellett rakodni, polcot feltölteni és hasonlók, a túlórát meg nemigen fizették ki. Olyan is volt, hogy két kolléga elment és szinte egész héten 12 órát ültem a kasszánál, mert nem volt, aki váltson.

– Én nem akartam a boltban élni az életemet, fiatal vagyok, eljárnék ide-oda a barátaimmal is, akinek meg gyereke van, annak azért problémás a kereskedelemben jellemző időbeosztás. Így inkább sokan váltanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában