SZOLNOK MEGYE

2018.10.15. 17:25

Jön az őszi szünet, sok szülőnek gondot okoz a felügyelet

Alig néhány héttel a vakáció vége és a tanév kezdete után máris újabb szünetre készülnek a diákok. Sok családban gondot okoz a felügyelet, amit ezúttal csak három napra kell megszervezni.

Szilvási Zsuzsa

Fotó: Shutterstock

Megszoktuk, hogy a nyári vakáció idejére több civil szervezet, sport- és kulturális intézmény kínál napközis táborokat. Újabban azonban már több településen az őszi szünetre is talál ilyen lehetőséget az, aki nem tud szabadságot kivenni vagy a nagyszülők gondjaira bízni a csemetéjét.

– Harmadikos a lányom, az elmúlt években a szünetek jó részét a nagyszülőknél töltötte – meséli a szolnoki S. Brigitta. – Most azonban már betegesek a nagymamák, így más megoldást kell keresnünk.

– Bár ilyenkor fel szokták ajánlani a lehetőséget az iskolában, hogy az összevont ügyeletre mehetnek azok a gyerekek, akikkel senki sem tud otthon maradni, Kriszti nem szívesen menne olyan környezetbe, ahol senkit sem ismer.

– Szerencsére csak három napról van szó, azaz a mindenszentek, tehát november 1-je előtti időszakról. Így arra gondoltunk, hogy a kis barátnőjével együtt kézműves-foglalkozásokra íratjuk be őket.

Szolnokon több helyen is kínálnak erre lehetőséget. Van, ahol már évek óta szerveznek foglalkozásokat a gyerekeknek a nyári táborok mellett a rövidebb évközi szünetekben is. Idén többek között mécsestartót készíthetnek agyagból, nemezelhetnek, drót ékszereket alkothatnak a kicsik a délelőtti, illetve délutáni kézműves-foglalkozások keretében.

Egy másik alkotóházban egész napos programot biztosítanak a szülők munkaidejéhez igazítva, sőt, még ebéd is kérhető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően az alsó tagozatos kisdiákok vesznek részt ezeken a programokon, hiszen az idősebbek már képesek önállóan eltölteni a szóban forgó néhány napot.

Természetesen a legtöbb szülő „házon belül” megoldja a gyerekek felügyeletét. Sok család nemcsak a temetőket keresi fel ezekben a napokban, de elutaznak, kirándulnak is.

Az egyik kunsági kistelepülés iskolaigazgatója arról számolt be, hogy nem terveznek az őszi szünetre napközit, mivel nincs rá igény. Arra a kérdésre, javasolja-e azt, hogy tanuljanak a gyerekek a szünetben, elmondta, lehetőleg nem adnak házi feladatot erre az időszakra.

– Természetesen nem tilos tanulni, de érdemes inkább kikapcsolódniuk, feltöltődniük. Ezért inkább sportoljanak, töltsenek sok időt a jó levegőn. Ha van egy kis hiányosságuk, esetleg nézzék át, de semmiképp se tanuljanak órákat naponta. S persze nagyon jó, ha olvasnak – fogalmazott az igazgató.

A Jászság legkisebb településén, Jásziványon viszont mutatkozik igény arra, hogy a gyerekek, fiatalok a szünidőben táborban és közösségi foglalkozásokon vegyenek részt. A nyári szünetben szerveztek már többnapos tábort is, az őszi szünetben leginkább kisebb foglalkozásokra van lehetőség.

Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek is aktívan részt vesznek a programok megvalósításában. Nyitrainé Kiss Katalin, a Jász­iványért Közhasznú Egyesület programjainak egyik szervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy az őszi szünet valamelyik napján, a délelőtti órákban ezúttal is terveznek játszóházat biztosítani a gyerekeknek.

A szünetet megelőzően, október 27-én Tökös Ivány nevű délután lesz a Szoó István Művelődési Házban, ahol tökfaragással, tökdíszítéssel várják az érdeklődőket.

A kikapcsolódás ideje ez a pár nap

A szünet legyen a gyermekek életében a szabadság, a kikapcsolódás ideje. A nagyobbaknak fontos tudniuk, hogy a szülő számára akkor is elérhetőeknek kell lenniük, ha apa, anya nincs otthon.

Ha ő megy el, a szülőknek tudniuk kell, hogy hová és kivel mentek, mikor jönnek haza. Kisebbeknél az olvasást színes gyermekújságokkal, mesekönyvekkel megszerettethetjük, ezek fejlesztik a képi gondolkodást is. Emellett legyenek sokat a levegőn, mozogjanak.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában