JÁSZKUNSÁG

2019.05.20. 07:00

Halbölcsőt alakítanak ki a Tisza hullámterében

Bár még semmi nem árulkodik arról, hogy hamarosan jelentős beruházás indul Dobapuszta hullámterében, az elkövetkezendő években ez a terület várhatóan jelentős halszaporulatot fog adni a Tiszának. Közel hatvan hektáron ugyanis itt fognak mesterséges ívóhelyet és halbölcsőt kialakítani.

Kovács Berta

Képünk illusztráció!

Fotó: Fodor Orsolya

A Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Magyar Orszá­gos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) konzorciumot alakítva pályázott a halnevelde megvalósítására.

Donkó Pétertől, a szövetség titkárától megtudtuk, a közel száztizenkilencmillió forintos támogatás ötven százalékát az állam állja, másik felét pedig a konzorcium közösen teremti elő.

– Ez olyan nagyszabású fejlesztés, amit ma Magyarországon horgászszervezet még nem valósított meg – hangsúlyozta Donkó Péter. – Dobapusztánál már történt egy gátáthelyezés, így bővült az ártér, egy 57,1 hektáros füves terület alakult ki.

– Itt szeretnénk nyúlgátat építeni, egy csatornát kikotorva halágyat létrehozni, továbbá egy zsilip műtárgyat építeni, amin keresztül az áradás idején kijutó vizet és vele a halakat kint tudjuk tartani a réten.

– Itt optimális környezetben, nyugodt körülmények között a halak le tudnak ívni, majd mikor nyár elejére, nyár közepére annyira megerősödnek az ivadékok, hogy a Tiszába visszaengedhetjük őket, a zsilipet megnyitjuk, és a csatornán keresztül a víz a kis halakkal együtt visszaáramlik a folyóba. E létesítménnyel a Közép-Tisza egyik legjelentősebb halbölcsője jöhet létre ezen a folyószakaszon.

Donkó Péter azt is elárulta, a Debreceni Egyetem Halgazdálkodási Tanszékén végeztek számításokat, miszerint körülbelül egy hektárnyi ívóhely tíz hektár természetes víz halállományának utánpótlását tudja biztosítani. Tehát a közel hatvan hektáros ívóhely ötszáz-hatszáz hektárnyi Tisza folyó halhozamát képes reprodukálni.

A szövetségnél rendelkezésre áll a rájuk eső költség összege, a május 26-án tartandó közgyűlésen ezt várhatóan jóvá is hagyják. A MOHOSZ is jövő héten tartja közgyűlését, ahol e beruházás is szóba kerül. Elvileg tehát nincs akadálya, hogy még az idén megkezdődjenek a megálmodott mesterséges ívóhely kialakításának munkálatai.

– Nagyon reméljük, hogy ez a beruházás beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, és az elkövetkezendő években bőségesen megtérül a ráfordított összeg. Hiszen az a cél, hogy minél jelentősebb legyen a természetes halszaporulat, ne a telepítésekkel kelljen az utánpótlás zömét biztosítani – összegezte Donkó Péter szövetségi titkár.

Borítóképünk csak illusztráció, mely korábban, a megyei horgászversenyen készült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában