SZOLNOK

2018.04.20. 15:23

Három nívószintet teljesítő óvodapedagógust ismertek el Szolnokon (galéria)

A Szolnok Városi Óvodák belső minősítési rendszere keretében alapított díjakat adtak át csütörtökön a város­házán.

Hartai Gergely

Idén három szakember vehette át a rangos díjat.

Fotó: Fodor Orsolya

Idén három szakember kaphatta meg a nívószintet teljesítő óvodapedagógusoknak járó rangos elismeréseket.

A díjakat ebben az évben Baczuk Mónika, a Szolnok Városi Óvodák Hold Úti Tagintézményének óvodapedagógusa, Kardos Anita, a Szolnok Városi Óvodák Zengő Tagintézményének óvodapedagógusa, valamint Marsi Ibolya, a Szolnok Városi Óvodák Kolozsvári Úti Tagintézményének vezetője vehette át.

– Ez a díj valójában arról szól, hogy azok, akik ezen elismerések birtokosai, egyúttal egy rendkívül magas színvonalat képviselő közösségből kerülnek ki – mutatott rá a megnyitón Szalay Ferenc.

A polgármester szavaiban az óvónői hivatás jelentőségét méltatta.

Megtudtuk, a rendezvényen azokat a kiváló szakembereket jutalmazták, akik többek közt személyiségükkel és a játék- és tevékenységszervezésben megvalósított magas szintű gyakorlati tudásukkal segítették a legkisebbek fejlődését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában