Tisza-tó

2018.09.24. 15:30

Mesekönyv hívja fel a családok figyelmét a Tisza-tó csodáira

Nemrég jelent meg az Utazik a család sorozat következő tagja, az „Irány a Tisza-tó!”. Egy hiánypótló mesekönyv, mely a gyermekes családok figyelmét hívja fel hazánk második legnagyobb tavára.

Ujvári László

Fotó: Beküldött fotó

Minden marketing- és reklámtevékenység ellenére, a Tisza-­tó még nem foglalja el méltó helyét a hazai turizmusban. Ez régi probléma, melyen évről évre sikerül javítani.

– A Tisza-tó valóban fiatal térségnek számít, a szülők nem oda jártak osztálykirándulásra, hanem mondjuk Egerbe és Pécsre. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy egyre többen megismerkedjenek ezzel a térséggel – válaszolt kérdésünkre a kötet szerzője, Csapody Kinga.

Nemrég még számára is újdonság volt a Tisza-tó. Rögtön az első adandó alkalommal elvarázsolta őt és gyermekét is. Nem volt kérdés számukra, hogy visszatérnek.

Talán innen indult minden…

Az Irány a Tisza-tó! egy vegyített műfaj, egyszerre mese és gyerekeknek szánt útikönyv. A főszerepben egy családot kísérhetünk figyelemmel, akik három gyerekkel és két háziállattal valós helyszíneket járnak be.

Az ő útjukon keresztül ismerheti meg az olvasó Tiszafüredet, Poroszlót, Sarudot, Kiskörét és Abádszalókot. Jópofa történetük nemcsak ötleteket, hanem tanácsokat is ad, mit érdemes felkeresni, mire kell figyelni.

Fotó: Beküldött fotó

– A család kirándulása, viccelődései, civódásai mellett sokat megtanulnak az adott régió élővilágáról, kultúrájáról – magyarázta a szerző.

A szülőknek pedig a könyv hátuljában összegyűjtött látnivalótippek, túraútvonalak és ötletek nyújtanak segítséget. Ez valóban előnyös mankó lehet azoknak, akik tervezik felkeresni a Tisza-tó régiót. Nem kell napokig az internetet bújniuk, hogy összegyűjtsék, mit érdemes megnézniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában