Nyeremény

2018.07.22. 18:37

Kányádi Sándorra emlékeztek a megavers résztvevői

Idén nyáron a kétpói Almásy-kastélyban öt napot töltöttek el a Megavers szereplői.

Hutter Zsófia

A fiatalok mindegyike a tizedik verseny versmondója volt. A megméretésen nyereményként kapták az ötnapos szakmai táborozás lehetőségét. Nyelvi játékok, tréningek, helyzetgyakorlatok sora várta a fiatalokat a napokban.

Tavaly filmet forgattak, azelőtt színdarabot adtak elő, idén pedig, haladva a korral, az internetet hívták segítségül. Ennek szellemében ebben az évben a Szolnok Televízió Facebook-oldalán jelentkeztek napról napra.

A tábor végén pedig Kányádi Sándorra emlékezve, egy versprodukciót mutatnak be, szintén a televízió internetes felületén. Ahogy már a kezdetek óta, úgy idén is Farkasházi István, Zámbori Soma, Kovács Márton, és Molnár Gyöngyi irányítja a szakmai munkát, és ők foglalkoznak a fiatalokkal.

Farkasházi István táborvezető kiemelte, Kányádi Sándor halálával a magyar irodalom nagy értékét veszítette el.

– Nem lehet emellett szó nélkül elmenni, és nagy megtiszteltetés, hogy ehhez mi is hozzátehetünk – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában